Joe Biden Lengyelországban: Putyin elszámította magát, a NATO most erősebb, mint valaha (VIDEÓ)

2023. február 21. 18:55

Az amerikai elnök szerint Putyin alábecsülte a Nyugatot.

2023. február 21. 18:55
null

Joe Biden amerikai elnök Lengyelországba utazott, hogy jelenlétével jelezze, az Egyesült Államok teljes mellszélességgel kiáll Ukrajna mellett, és elkötelezett a szövetség keleti szárnyának megerősítése mellett. Joe Biden az ukrajnai háború évfordulójára emlékezve azzal kezdte, hogy éppen egy évvel ezelőtt, a háború kezdetén beszélt ugyanitt. Akkor az orosz támadás nemcsak Ukrajna erejét tesztelte, hanem a világ demokráciáit is

„Biztonságra van szükségünk Európában. Egy évvel az orosz invázió kezdete után azt állítom, hogy a NATO erősebb, mint valaha. Amint azt Zelenszkij elnök úrnak is mondtam, amikor tegnap Kijevben beszélgettünk, büszkén mondhatom, hogy

– jelentette ki Joe Biden.

Hozzátette: „Ukrajnát továbbra is támogatni fogjuk, és innen üzenem Putyin elnöknek, nem fáradtunk bele!” Számunkra a szabadság a legfontosabb, és ezt az üzenetet vittem el tegnap az ukránoknak. Azt is mondtam, a diktátorok csak a brutalitást ismerik, de ezzel legritkább esetben győzik meg népüket – fogalmazott. 

 

***

Nyitókép: MTI/AP/Czarek Sokolowski

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
machet
2023. február 22. 15:07
"Az euroatlanti világnak nem volt más választása, csak az, amit tett: ezt Putyin is tudta".Írta mindezt Forgószinpad nevű független,objektív-így természetesen balosnak számító propagandista nemrég.Ehhez csak annyit fűznék hozzá hogy inkább fordítva érzem reálisnak.Az euroatlanti világ nagyon is jól tudta hogy Putyinnak nem lesz más választása mint amit lépett.A sakk már csak ilyen.
pbetti87
2023. február 22. 12:39
"Oroszok, nem akarjuk elfoglalni Oroszországot" - Valahogy miért nem hiszek ennek a "legnagyobb, legnagyszerűbb, stb..." elnöknek?
miazhogynagyonis
2023. február 22. 10:11
Sőt! Nagyon is!
Reaktor71
2023. február 22. 07:53
Ekkora baromságot! Pont, hogy most gyengült meg jobban a NATO. Amin Oroszország és Kína is röhög.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!