Az amerikaiak több mint egymillió darab tüzérségi lőszert adtak át az ukránoknak.
„Ezen felül százezer tank-ellenes 125 milliméteres lövedéket és több mint százezer darab ennél kisebb átmérőjű muníciót juttattak el az ukrajnai frontokra. Az európai partnerekkel közösen 50 milliárd dollárt fordítottak biztonsági támogatásra, közel 700 tankot, több ezer páncélozott járművet és nagyjából ezer légvédelmi löveget, ezekhez pedig több mint kétmillió darab lövedéket adtak át az ukránok számára” – részletezi a portál.
Mindezeken kívül pedig az USA több mint kétezer szankciós lépést vetett ki az orosz félre, alaposan próbára téve az ország gazdasági erejét.
Összesítve tehát: több mint 30 milliárd dollárnyi segítséget nyújtott eddig az Egyesült Államok Ukrajna számára.
A listán szerepel még 75 ezer golyóálló mellény és sisak, több mint 13 ezer gránátvető, valamint önvezető drónok, szállítmányozó járművek és aknakereső berendezések is.