A nyomozók szerint Arena és Moretti is tagja volt annak a négyesnek, amelyben Cozzolino és a szintén letartóztatott belga EP-képviselő, Marc Tarabella is benne volt, ők együtt dolgoztak Pier Antonino Panzeri európai parlamenti képviselővel, aki az összes szálat összefogta. Panzeri jelenleg is börtönben van, de
a hírek szerint vádalkut kötött információkért cserébe.
Az ő telefonján talált üzenetekből sikerült a belga hatóságoknak felvázolniuk a hálózatot. A brüsszeli korrupciós botrány tavaly év végén rázta meg Európát, amikor kiderült: több magas rangú EP-képviselő is készpénzt, illetve ajándékokat fogadott el Marokkótól és Katartól, hogy cserébe nekik kedvező döntések szülessenek az Európai Parlamentben, elsősorban az emberi jogokat vizsgáló bizottsági üléseken. A botrány főleg a szocialista frakcióra vonatkozik, hiszen az összes letartóztatott képviselő ebből a tömbből került ki.
A nyitóképen: Maria Arena és Alessandra Moretti. Fotó: Seyllou / AFP, Facebook