Hoppá: Amszterdam betiltja a kannabiszt a vöröslámpás negyedben

2023. február 11. 19:14

Cél, hogy javítsák az élhetőséget az ott lakók számára.

2023. február 11. 19:14
null

Hamarosan illegális lesz az utcán kannabiszt szívni Amszterdam vöröslámpás negyedében a város által bemutatott új szabályozás értelmében – számolt be a BBC. A törvények május közepétől lépnek életbe, és célja, hogy javítsák az élhetőséget a lakosok számára, akik régóta panaszkodnak a turisták által okozott zavarokra. A helyi média arról számolt be, hogy

szinte minden képviselő támogatta a lakosok zavarásának csökkentése érdekében hozott intézkedéseket.

A városi tanács csütörtökön azt is bejelentette, hogy az éttermeknek és bároknak pénteken és szombaton hajnali 2 órakor be kell zárniuk, és hajnali 1 óra után nem engednek be új látogatókat az óváros negyedébe.

A hatályos holland törvények értelmében a kábítószer birtoklása, előállítása és kereskedelme bűncselekménynek minősül. A hollandok azonban „toleranciapolitikát” folytatnak, amely szigorú feltételek mellett lehetővé teszi a kávézók számára a kannabisz árusítását. Az egyik ilyen feltétel az, hogy a kávézók nem okozhatnak kellemetlenséget.

Fotó: WLADIMIR BULGAR / SCIENCE PHOTO LI / WBU / SCIENCE PHOTO LIBRARY VIA AFP

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik