Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Tavaly márciusban az orosz RT és Szputnyik csatornákat Európai Unió-szerte betiltották, hogy ezzel is visszaszorítsák az orosz félretájékoztatást.

A minap már beszámoltunk róla, hogy Kszenyija Fjodorova, Russia Today (RT) France igazgatója Twitter-oldalán jelentette be, hogy a francia kormány elérte a célját és bezár a Russia Today francia kiadása. Az orosz állami televízió franciaországi csatornája, azután lehetetlenült el, hogy az ukrajnai orosz invázió kapcsán egy francia bank befagyasztotta a bankszámláit.
Az igazgató közölte: veszélyben forog százhuszonhárom alkalmazott – közöttük hetvenhét újságíró igazolvánnyal rendelkező munkatárs – januári bérének a kifizetése, és el is veszíthetik a munkájukat a bankszámlák befagyasztása miatt.

Az orosz külügyminisztérium az TASZSZ orosz hírügynökségnek eljuttatott közleményében jelezte,
A külügyi tárca közleményében az állt, amennyiben a francia hatóságok nem hagyják abba az „orosz újságírók megfélemlítését”, nagyon meg fogják érezni annak következményeit.
Nyitókép: Kirill KUDRYAVTSEV / AFP