Szijjártó ellentmondott a német külügyminiszternek: Nem állunk háborúban senkivel

2023. január 26. 16:44

A külügyminiszter hangsúlyozta, a külpolitikai stratégia egyik alapja, hogy „nem okoskodunk bele más országok dolgaiba”.

2023. január 26. 16:44
null

Magyarország nem áll háborúban senkivel, a magyar emberek egyértelmű döntést hoztak arról, hogy ki akarnak maradni az ukrajnai konfliktusból – húzta alá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban, reagálva német kollégája azon kijelentésére, miszerint Európa háborúban áll Oroszországgal.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Annalena Baerbock német külügyminiszter az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén szerdán kulcsfontosságúnak nevezte, hogy „közösen cselekedjünk, és ne egymást hibáztassuk Európában, mert nem egymással, hanem Oroszországgal állunk háborúban”.

Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban leszögezte:

nekünk Magyarország és a magyar emberek biztonsága a legfontosabb”.   

„Ez nem a mi háborúnk!”

„A magyar emberek nem felelősek ezért a háborúért, a magyar emberek nem tehetnek ennek a háborúnak a kitöréséről, a magyar emberek nem akarták ezt a háborút” – hangsúlyozta.

„Ez nem a mi háborúnk, és a magyar emberek világos döntést hoztak tavaly a parlamenti választáson, amikor világossá tették, hogy

– tette hozzá.

A miniszter rámutatott, hogy ez jelenti az alapmotivációt a kormány minden döntéséhez. „Ahhoz, hogy béketárgyalásokat és tűzszünetet szorgalmazzunk, ahhoz hogy nem szállítunk fegyvereket” – mondta.

„Ez nem a mi háborúnk, nem is akarunk belekeveredni, ebből a háborúból nekünk ki kell maradnunk” – vélekedett.

„Erről szól a magyar emberek döntése. Nekünk, a kormány tagjainak pedig

– emelte ki.

„Nem okoskodunk bele más országok dolgaiba”

A tárcavezető az ukrajnai korrupciós ügyekre vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a magyar külpolitikai stratégia egyik alapja, hogy „nem okoskodunk bele más országok dolgaiba.”

„Vannak éppen elegen itt, Amerikában is, meg Európában is, akik azt gondolják, hogy az a fő feladatuk, hogy más országoknak megmondják, hogy hogyan éljenek, más országok belső ügyeiről alkossanak értékítéletet, más országokat minősítgessenek” – fogalmazott. 

„Mi ezt nem tesszük meg.

Minden idők legnagyobb humanitárius segélyakcióját folytatjuk, mindaddig, amíg arra szükség lesz. Ugyanakkor világossá tesszük, hogy szerintünk a béke jelenti a megoldást a jelenlegi helyzetben” – tette hozzá.

(MTI)

***

Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Kapcsolódó cikkek

Összesen 237 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Estragon
2023. január 27. 15:21
Helyes, de nem kellene minden alkalommal, betegesen kiállni UA területi integritása mellett. Várjuk ki a végét, s akkor majd nem kell kínosan magyarázkodni, hogy hát nem úgy gondoltuk . . .
Rocktoberi
2023. január 27. 12:53
Kinek a faszát tisztelhetjük ebben az ostoba kvótanőben vajon?
dezilluzionista
2023. január 27. 11:51
OrbánPutyintámogatójakénthadviselőfél.
orygabor
2023. január 27. 11:15
Most mit fog erre írni a Völkischer Beobachter, akarom mondani a FAZ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik