Macron bejelentette: harcjárműveket küldenek Ukrajnának

2023. január 04. 21:49

Dániának szánt katonai eszközt kapnak az ukránok.

2023. január 04. 21:49
null

Az elnök növelni kívánta a Kijevnek nyújtott segítséget AMX-10 RC típusú, kerekes felderítő harcjárművek szállításával – közölte az Élysée-palota röviddel a két államfő telefonon folytatott tárgyalása után, hozzátéve:

ez az első alkalom, hogy nyugati fejlesztésű harckocsikat szállítanak az ukrán haderőnek.

Az AMX-10 RC könnyű, kerekeken, nem pedig lánctalpon mozgó harcjármű, amely nagyon mozgékony. Egy katonai szakértő szerint az eszköz régi típus, de erős. A francia hadseregben ezt a típust fokozatosan Jaguarokra cserélik le.

Az Élysée-palota szerint a két elnök megvitatta a frontokon kialakult helyzetet is. Emmanuel Macron ismét biztosította Volodimir Zelenszkijt Franciaországnak a

győzelemig tartó, megingathatatlan támogatásáról,

jelezve a francia katonai segítség folytatódását is.

Volodimir Zelenszkij a Twitteren is köszönetet mondott Emmanuel Macronnak. Közölte azt is, hogy a felek úgy döntöttek: a jövőben is együttműködnek az ukrán légvédelem erősítésében. Az Oroszország indította ukrajnai háború 2022. február 24-i kezdete óta Franciaország egyebek mellett tizennyolc 155 milliméteres, 40 kilométer hatótávolságú Caesar önjáró löveget, páncéltörő és légvédelmi rakétákat, valamint VAB páncélozott személyszállító járműveket szállított Ukrajnának.

Párizs további tizenkét Caesar löveg szállítását tervezi Kijev számára, ezeket egy Dániának szánt szállítmányból irányítanák át. A francia elnöki hivatal szerdai közlése szerint erről a tárgyalásokat még nem zárták le Dániával.

(MTI) 

Nyitókép: FRANCOIS NASCIMBENI / AFP

Összesen 191 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zuzmorc
2023. január 05. 15:31
Ukrajna egy nácifasiszta liberálisbolsevik terrorista latorállam, illetve diktatúra, az ukránok pedig mind sorozat- és tömeggyilkos terroristák, mind, kivétel nélkül, még a megnemszületett fattyaik is. Ezért kéne esetükben a végső megoldáshoz folyamodni.
kaffogó hebrencs
2023. január 05. 12:18
Negyven éves szarok. Mondjuk vasba vágni drágább lenne.
fogas paduc
2023. január 05. 09:56
A csatamezőn kb mennyi idő alatt kap az ilyen defektet?
Agricola
2023. január 05. 09:16
Az AMX-10 RC-t 1981-ben állították hadrendbe, már több, mint 40 éves.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!