Ez Ukrajna B-terve: Kijevben már arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri a választásokat

Magyar Péter ukrán kémként azonosított szimpatizánsának „biztos információja” van arról, mit fognak tenni. És ezt egy podcastban el is mondta.

Az EU gázellátásának 2023-as kilátásairól tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről az Európai Bizottság elnöke.

Az Európai Unió (EU) energiaellátása a tél folyamán biztosított, jövőre azonban akár 30 milliárd köbméter gáz hiányával is számolni kell – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az EU gázellátásának 2023-as kilátásairól tartott sajtótájékoztatóján hétfőn.
Ursula von der Leyen a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adataira hivatkozva azt mondta, az Európai Unió elegendő gázt biztosított az idei télre, de

Közölte, az EU talán már márciusban tendert indíthat gázvásárlásra, a közös beszerzés azonban addig nem valósítható meg, ameddig az EU-tagországok nem fogadták el az alapjául szolgáló rendeletet. A bizottsági elnök reményét fejezte ki, hogy az Európai Bizottság vonatkozó javaslatának elfogadására akár már a következő napokban megtörténhet.
(MTI)
Nyitókép: John Thys / AFP