Vilmos Sándor holland király is csatlakozott vasárnap Mark Rutte holland miniszterelnökhöz, aki a hét elején a holland állam nevében bocsánatot kért országának a gyarmati időszakban a rabszolgaságban játszott szerepéért és annak a rabszolgák leszármazottjaira gyakorolt hatásaiért.
Karácsonyi beszédében a király hangsúlyozta, hogy
a királyság egykori gyarmatain kegyetlenül bántak az emberekkel, de ezért a ma élő emberek közül már senki sem tehető felelőssé.
„Mindazonáltal megteremtjük a közös jövő alapját azzal, hogy őszintén szembesülünk közös múltunkkal és elismerjük az emberiesség elleni bűncselekményt megtestesítő rabszolgaságot” – emelte ki Vilmos Sándor.
Rutte hétfőn ünnepélyes beszédet mondott a hágai nemzeti levéltárban, amelynek keretében „emberiesség elleni bűncselekményként” említette a rabszolgaságot, és hangsúlyozta, hogy a holland társadalomnak ennek fényében kell alakítania gondolkodásmódját az ország történelmével kapcsolatban.