Az Európai Parlament korrupciós botránya legalább hatvan embert érint és többségük szocialista vagy néppárti politikus – írta szombaton az Origo. Az internetes lap cikkében az áll, hogy tovább gyűrűzik az a „gigantikus” európai parlamenti korrupciós botrány, amelynek a főszereplői baloldali politikusok, köztük az Európai Parlament szocialista alelnöke, a görög Eva Kaili.
Azóta már legalább 20 házkutatást tartottak
Megjegyezték, eddig a széles közvélemény csak arról tudott, hogy Katar „vásárolt meg” baloldali EP-képviselőket, hogy lobbizzanak a közel-keleti monarchia érdekében, de egyre inkább képbe kerül Marokkó is. Hozzátették, több információ is napvilágot látott arról, hogy az arab ország hogyan próbált befolyást szerezni az uniós döntéshozatalra. A lap szerint nincs kizárva, hogy újabb arab országok neve is felmerül majd. Ennek fényében új megvilágításba kerül,
miért is támogatta Brüsszel és a baloldal az illegális migrációt – írták.
Felidézték, hogy az ügyben letartóztatták Pier Antonio Panzeri korábbi szocialista európai parlamenti képviselőt, aki jelenleg a Fight Impunity civilszervezet (NGO) elnöke, Francesco Giorgit, az európai parlamenti szocialista frakció asszisztensét, aki Kaili élettársa és Luca Visentinit, a nemzetközi baloldalhoz szoros szálakkal kapcsolódó Nemzetközi Szakszervezeti Konföderáció főtitkárát, valamint Niccolo Figa-Talamancát, a No Peace Without Justice civilszervezet (NGO) igazgatóját.