Sanna Marin ezt méltatlannak érezte közlése szerint, de megcsináltatta a tesztet, és hozzátette, hogy soha nem fogyasztott illegális kábítószert, noha a házibulin fogyasztott alkoholt. A teszt eredménye negatív lett.
Nem lehet szabálytalansággal vagy hivatali teendőinek elhanyagolásával vádolni a miniszterelnököt, mert ahhoz, hogy ezt meg lehessen tenni, büntetőjogi kapcsolatnak kellene lennie a magánélete és a hivatalos tevékenysége között”
- közölte pénteken Tuomas Pöysti igazságügyi kancellár, aki szerint, ami egy kormánytag magánéletének erkölcsi és társadalmi vonatkozását illeti, annak megítélése már a parlament hatáskörébe tartozik.
A politikai felelősséget pedig demokratikus választásokon szokták megvizsgálni – tette hozzá a tisztségviselő. Sanna Marint már tavaly is érte bírálat amiatt, hogy egy éjjeli szórakozóhelyen járt, és utána kiderült, hogy kontaktszemély volt egy koronavírus-fertőzésben.