„Nálam rendetlenség nincs!” – íme Orbán Viktor legerősebb mondatai, Magyar Péter és a Tisza Párt is megkapta a magáét (VIDEÓ)

Hont András keményen bekérdezett, de a kormányfő nem jött zavarba – ez volt az év egyik legjobban várt interjúja.

Stanisław Iwanejko a Fakt lengyel bulvárlapnak mesélt a kedd esti eseményekről, mindkét halálos áldozatot jól ismerte, közeli barátai voltak.
A Fakt lengyel bulvárlap riportot készített Przewodowban, meglátogatták a két halálos áldozattal járó keddi rakétabecsapódás helyszínét. Megkérdezték többek között Stanisław Iwanejkót is, aki jól ismerte az áldozatokat, ugyanis jóbarátok voltak. Állítása szerint a kukoricaföldeken dolgoztak napok óta, a robbanást nem látta, ám hallotta, amint elszállt a rakéta.
Furcsa hangokat hallottam, mintha az istálló felett elrepült volna valami. Nagyon hangos volt”
– mondta Iwanejko.
Egy másik szemtanú az újságíróknak elmondta, hogy a tragédia helyszínén, egy helyi gazdaságban volt, azt mesélte, hogy a közelben lévő házak és autók ablakai kitörtek.
Nyitókép: Wojtek Radwanski/ AFP