Észak-Korea megrakétázta a Sárga-tengert

2022. november 05. 18:25

Válaszul a héten tartott közös dél-koreai-amerikai hadgyakorlatra.

2022. november 05. 18:25
null

Észak-Korea szombaton kilőtt négy rövid hatótávolságú rakétát a Sárga-tengerre, válaszul a héten tartott közös dél-koreai-amerikai hadgyakorlatra.

„A történelem legrettenetesebb ára”

Phenjan „a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elleni agresszív és provokatív katonai manővernek” nevezte az Éber vihar kódnevű hadgyakorlatot, és azzal fenyegette meg Szöult és Washingtont, hogy „a történelem legrettenetesebb árát” fizeti meg érte.    

A dél-koreai hadsereg az Észak-Phjongan tartománybeli Tongrim irányából észlelte szombaton a rakétaindítást és a Sárga-tenger felé tartó négy rakétát. A rakétákat mintegy 130 kilométeres távolságból észlelték, körülbelül 20 kilométeres magasságban, sebességük a hangsebesség ötszöröse volt – áll a dél-koreai hadsereg közleményében.    

Szöul röviddel a rakétaindítás előtt jelentette be, hogy egy amerikai B-1B szuperszonikus nehézbombázó is részt vesz szombat délután az Éber vihar hadgyakorlaton. A hadgyakorlat befejezése után a dél-koreai hadsereg azt közölte, hogy az amerikai légierő két B-1B gépével,

négy dél-koreai F-35A és négy amerikai F-16 vadászgéppel tartottak gyakorlatot.    

Az október 31-én kezdődött Éber vihar a valaha tartott legnagyobb közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlat volt. Eredetileg pénteken ért volna véget, de egy nappal meghosszabbították az elmúlt napokban megszaporodott észak-koreai rakétaindítások miatt, illetve azt követően, hogy Phenjan megpróbált interkontinentális ballisztikus rakétát indítani a Japán-(Keleti-)tenger felé.  

 Két nap alatt harminc rakéta

Phenjan szerdán és csütörtökön mintegy harminc rakétát lőtt ki, az egyik Dél-Korea parti vizeibe csapódott be, első ízben a koreai háború 1953. évi befejezése óta.  A B-1B bombázót eredetileg atomfegyverek hordozására tervezték, de az Egyesült Államok az 1990-es évek közepe óta csak hagyományos harci bevetésre használja – áll a gép konstruktőrének, a Boeingnek a honlapján. Irakban, Afganisztánban és Líbiában is bevetették. Legnagyobb kapacitása 34 tonna rakéta vagy lézervezérlésű bomba az amerikai légierő szerint. Légi üzemanyag-feltöltése révén bárhol a világon harcképes.    

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken közös nyilatkozatban szorgalmazott „egységes fellépést” az Észak-Korea által a nemzetközi békére jelentett veszéllyel szemben,

António Guterres, a világszervezet főtitkára pedig szóvivője, Stéphane Dujarric szerint „mélységes aggodalmát fejezte ki a koreai-félszigeti feszültségek és a konfrontációs retorika előretörése miatt”.    

Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell szombaton közleményt adott ki, amelyben elítélte az „illegális észak-koreai rakétaindítások számának látványos növekedését”, és „határozott, egységes nemzetközi válaszra” szólított fel, mindenekelőtt az ENSZ-szankciók teljes körű betartására. Brüsszel szerint közelmúltbeli lépéseivel Phenjan veszélyesen kiélezte a feszültséget a térségben.

(MTI)

Nyitókép: A dél-koreai egyesített vezérkar által közreadott képen a dél-koreai hadsereg F35A lopakodó vadászgépei és az amerikai hadsereg F16-os vadászbombázói repülnek alakzatban a Sárga-tenger felett tartott közös hadgyakorlaton MTI/EPA/YNA/Dél-koreai egyesített vezérkar

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kopa
2022. november 06. 07:30
mandi, döntsétek már el, melyik igekötő a legrosszabb a rakétázni igéhez! Lakóházat rakétáztak le az oroszok Mikolajivban, ez volt a tegnapi megoldásotok.
Jack
2022. november 06. 06:48
Megrakétázta? Még szebb lenne ha azt írnátok "berakétázta".
masikhozzaszolo
2022. november 05. 20:56
Meg is fogják korbácsolni. Minden színűt tengert. Most volt az oroszoknál a Fehér-tenger, most meg a Sárga.. Aztán jön a kék lagúna..
Takagi
2022. november 05. 20:55
Kim játékos kedvében van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!