Erre a születésnapi ajándékra senki sem számított: a németek óriási többsége elzavarná a Merz-kabinetet

Egyéves az CDU-CSU-SPD-koalíció! Mutatjuk a berlini kormány mérlegét.

Nem csoda, mindössze 166 kilométer a két város távolsága, számol be a Főtér.

A Brassó melletti Vidombákon épülő nemzetközi repülőteret várhatóan jövőre adják át, és az egyik első járat Bukarest és Brassó között fog elindulni. A Greenpeace környezetvédő szervezet romániai illetékesei bele is szálltak a tervbe, felhívták a figyelmet, hogy a klímaválság közepette a Tarom igazgatója egy olyan, 166 kilométeres távon akar menetrend szerinti járatot indítani, amely vonattal is befutható 2-3 óra alatt – írja a Főtér.
Márpedig a rövid távú utakon a kibocsátott szennyezőanyagok mennyisége aránytalanul nagyobb a repülők esetében, az elektromos meghajtású vonatok széndioxid-kibocsátása rövid távon 15-ször kisebb, mint a repülőké, amelyek rengeteg energiát fogyasztanak, és másodpercenként négy liter kerozint égetnek el.

Nyitókép: A magyar légierő JAS-39 Gripen vadászrepülőgépe a Bukaresti Nemzetközi Légi Bemutatón a Baneasa repülőtér fölött 2018. július 28-án. (MTI/EPA/Robert Ghement)