A tűzszünetről, valamint az Európai Unió békekötésben betöltött szerepéről Szijjártó azt mondta: „szerintem az Európai Unió ebben a tekintetben leírta magát”. Hozzátte: „Reménykedem abban, hogy a G20-as csúcstalálkozót az amerikai és az orosz elnök kihasználja arra, ha már egyszer egy helyen vannak, akkor legalább beszéljenek is egymással erről a helyzetről”.
A miniszter szerint egy amerikai–orosz megállapodásra van szükség ahhoz, hogy ezt a háborút le lehessen zárni.
Kárpátaljáról
A tárcavezető úgy véli, nem is kérdés, hogy a háborút megelőzően Ukrajnában nagyon inkorrektül bántak a magyar nemzeti közösséggel, de ezt a kérdést a háború kitörése óta zárójelbe tették. „Ennek a megvitatására majd akkor kell sort keríteni, ha ismételten béke lesz Ukrajnában” – tette hozzá.
„Hallhattuk, hogy