Zelenszkij megvilágosodott, két és fél év háborúzás után rájött, hogy a békéért tenni kell
Szerinte Oroszország az akadálya a fegyverek elhallgatásának.
Rishi Sunak immár maga mögött tudhatja az induláshoz szükséges frakciótámogatást.
Rishi Sunak volt brit pénzügyminiszter a pártvezetői tisztség elnyerésére reális esélyűnek tartott lehetséges pályázók közül elsőként szerezte meg az induláshoz minimálisan előírt száz alsóházi tory frakciótag támogatását. Egybehangzó elemzések szerint három tory politikusnak,
az eddigi pártvezető, Liz Truss miniszterelnök csütörtöki lemondásával kezdődött, legkésőbb jövő pénteken befejeződő vezetőválasztási versengés megnyerésére.
Szombat estig csak Penny Mordaunt jelezte hivatalosan, hogy indul a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért. Boris Johnson azonban Truss lemondása után megszakította karibi vakációját és szombaton visszatért Londonba. Egyik közeli politikai szövetségese, Sir James Duddridge külkereskedelmi államtitkár a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak elmondta: Johnson neki már jelezte, hogy indulni kíván a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért.
A BBC szombati összesítése szerint eddig 50 konzervatív alsóházi képviselő jelentette be nyilvánosan, hogy Boris Johnson indulását támogatja, Penny Mordaunt egyelőre 21 frakciótag támogatását szerezte meg. Johnson kampánystábja szombat délután azt közölte, hogy
A BBC azonban hangsúlyozta, hogy ez sokkal több, mint az általa vezetett listán szereplő támogatók száma. A brit közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozó konzervatív frakciótagok közül is sokan elvetették a Johnson környezetéből érkező közlést a száz támogató összegyűjtéséről. Az egyik tory képviselő teljes képtelenségnek, többen badarságnak, teljes ostobaságnak nevezték a bejelentést.
A szabályok alapján hétfő délutánig lehet jelentkezni a Konzervatív Párt vezetői tisztségére, és azok a jelentkezők juthatnak tovább a választási szakaszba, akik az alsóházi konzervatív frakció legalább száz tagjának támogatását elnyerik. A 357 fős frakciólétszám legfeljebb három jelölt részvételét teszi lehetővé a vezetőválasztási folyamatban.
Ha az állva maradt két jelölt egyike sem lép vissza, a Konzervatív Párt 170 ezres tagsága gyorsított online szavazási eljárással választja meg közülük a párt új vezetőjét és így a következő brit kormányfőt. E szavazás határideje jövő péntek, így legkésőbb október 28-án új miniszterelnöke lesz az Egyesült Királyságnak.
ha csak egy jelentkezőnek sikerül száz frakciótag támogatását elnyernie, mert ebben az esetben értelemszerűen nem lenne szükség a párttagság szavazására. E forgatókönyv megvalósulása esetén – vagyis ha sem Boris Johnson, sem Penny Mordaunt nem tud száz támogató frakciótagot felsorakoztatni maga mögött – hétfőtől Rishi Sunak lenne a Konzervatív Párt új vezetője és az Egyesült Királyság miniszterelnöke.
Liz Truss jelenlegi miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy távozik a Konzervatív Párt éléről, miután az adócsökkentési programja miatt támadt hatalmas piaci felfordulás nyomán az alsóházi tory frakció jelentős része ellene fordult. A lépés miniszterelnöki tisztségének megszűnését is jelenti, de utódja megválasztásáig Truss ellátja a kormányfői teendőket.
(MTI)
Nyitóképen: Rishi Sunak. Fotó: MTI/EPA/Neil Hall