Vice: Elon Musk beszélt Vlagyimir Putyinnal, aki kész a tárgyalásokra

2022. október 12. 06:11

Az orosz elnök azonban ragaszkodik a Krímhez, Luhanszkhoz, Donyeckhez, Herszonhoz és Zaporizzsjéhoz.

2022. október 12. 06:11
null

A Vicer arról ír, hogy Ian Bremmer, az Eurasia Group elemzője az előfizetőknek küldött levelében arról tudósít, hogy a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk elmondta neki, beszélt Vlagyimir Putyinnal. Musk elmondása szerint Putyin kész tárgyalni, de ehhez több feltételnek teljesülnie kell, írják. A tárgyalás akkor jöhetne létre, ha

a Krím orosz marad, Ukrajna elfogad egyfajta állandó semlegességet, és elismeri Luhanszk, Donyeck, Herszon és Zaporizzsja orosz annektálását.

Putyin állítólag azt mondta, hogy ezeket a célokat bármi áron el fogja érni, beleértve egy nukleáris csapás lehetőségét is, ha például Ukrajna megszállná a Krímet. Bremmer szerint Musk azt mondta neki, „mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy elkerüljük ezt a kimenetelt”.

Emlékeztettek: nemrég Musk lényegében ugyanezeket a pontokat tette közzé a Twitteren, bár azt javasolta, hogy az elcsatolt területeken a népszavazásokat az ENSZ felügyelete mellett ismételjék meg. Ukrajnában amúgy a háború korai szakaszában Musk azzal vált népszerűvé, hogy műholdjaival biztosította az internetet, segítve ezzel az ukrán katonaság kommunikációját, írják.

Hozzátették: Bremmer arról is írt, hogy

Musk elutasította az ukránok kérését a Starlink aktiválására a Krímben.

A Financial Times szerint így az ellentámadást folytató ukrán erők internetelérési problémákról számoltak be az ország keleti és északkeleti, megszállt területeken, mire Musk bírálta a lap tudósítását, mondván, hogy ami a harctéren történik, az „titkos”.

Musk Twitter-békejavaslatára az egyik ukrán diplomata annyit írt, hogy „bassza meg”, Zelenszkij ukrán elnök pedig saját Twitter-közvélemény-kutatást tett közzé. A Kreml ugyanakkor üdvözölte Musk „pozitív” javaslatát a háború befejezésére, miközben a tweetjét az orosz állami média is idézte.

Musk azt mondja, ő továbbra is Ukrajna-párti, csak próbálja elkerülni az atomháborút,

írják.

Nyitókép: MTI/EPA/Justin Lane

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2022. október 12. 09:27
Szóval az van, hogy bizonyos amerikai játékosok az ukrán földekre tették a zsetont Musk pedig a ruszki piacon adna el autókat, esetleg vinne nekik is műholdakat. Teljesen mind1, hogy tényleg beszélt-e Putylerrel, a saját agendáján nem változtatott. A lényeg, hogy mostmár látjuk, mi az ami az oroszoknak elfogadható, illetve mit fognak midnen áron megvédeni. Ha úgy vesszük, a ruszkik rendezkednek majd be védelemre és az ukránok fognak majd támadni.
Rodolfo
2022. október 12. 08:21
Óvatosan bánnék a VICE hírforrásaival. Nem sok hitelessége van ennek az ”újságnak”, kábé annyi mint az Amerikai Népszavának, vagy a BRAVO magazinnak.
DigBick
2022. október 12. 08:12
Az ukránok meg rendesek, nem követelnek semmit csak hogy az orkok húzzanak vissza Mordor-ba. És ahogy a csatatéren látszik, ezt el is fogják érni. Putler meg maga mellé rendelte a különleges egységét, nem bízik a 70% népszerűségében.
Kegyes urunk Karolus
2022. október 12. 07:24
Nagyjából ennyivel megelégszik a cár, ami amúgy is mindig Oroszország anyácskához tartozott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!