A Fehér Ház becslése szerint az elnöki kegyelem 6500 szövetségi elítéltet érint.
A demokrata elnök azt is elmondta, hogy fel fogja szólítani kormányzókat, hogy állami szinten is részesítsék kegyelemben a marihuánabirtoklásért bebörtönzött polgárokat. Emellett utasítja az igazságügyi és az egészségügyi minisztériumot, hogy vizsgálják felül, hogyan a kannabisz jogi státuszát a szövetségi törvénykezés szintjén.
„A marihuánát a heroinnal azonos szintre soroljuk – és úgy kezeljük, mintha veszélyesebb volna, mint a fentanil. Ennek így semmi értelme” – vélekedik az elnök.
A rekreációs célú marihuána fogyasztás az Egyesült Államok 19 államban és Washington DC-ben is legális, míg a szer orvosi célú felhasználását 37 államban és három amerikai külbirtokon engedélyezték. Bident korábban sok kritika érte az 1994-es büntetőtörvény megalkotásáért, amely megnövelte a kábítószer-bűncselekmények miatti letartóztatásokat és börtönbüntetéseket, különösen a feketék és a spanyolok esetében.
Nyitókép: Nicholas Kamm / AFP