Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Több mint 500-an tiltakoznak az Trump által kinevezett Amy Coney Barrett kötetének kiadása ellen. Szerintük ez nem cenzúra. Más szerint igen.

A Penguin Books és más kiadók több száz, woke-ideológiát követő alkalmazottja követeli a kiadótól, hogy ne adja ki Amy Coney Barrett, az amerikai Legfelsőbb Bíróság Donald Trump által kinevezett női tagja kötetét – írja a The Wrap.
Az 520 tiltakozó szerint a kétmillió dolláros szerződés, amelyet Barrettel kötöttek, azt jelenti, hogy a vállalat hozzájárul „az emberi jogok lerombolásához egy obszcén profittal”.
A levél aláírói különösen is kiemelik, hogy Barrett tavasszal az abortusz szabályozásának tagállami szintre való visszautalása mellett szavazott, és ezzel szerintük vallási meggyőződését érvényesítette.
Az aláírók leszögezik, hogy szerintük nem cenzúrára szólítanak fel, mivel rendszeresen foglalkoznak olyan könyvekkel, amelyek szemléletével nem értenek egyet, de szerintük igenis itt a határ.
Rod Dreher az American Conservative-on azzal kommentálta az ügyet: „természetesen cenzúrára szólítanak fel!”