Lukasenka hangsúlyozta, hogy a múlt héten Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közös orosz-fehérorosz regionális katonai alakulatot hozott létre a nyugati határon tapasztalható „feszültség” növekedése miatt, két nappal ezelőtt pedig megkezdték az erők összevonását, anélkül, hogy pontosította volna annak elhelyezkedését vagy méretét. „Tegnap nem hivatalos csatornákon keresztül arról értesültünk, hogy
csapásmérést terveznek Ukrajna területéről Fehéroroszország ellen”
– mondta az elnök, kijelentve, hogy Kijev egy „második krími hidat” szeretne, amellyel a szombat hajnali robbantásban megrongált, a Kercsi-szoros felett átívelő orosz Krími hídra utalt. „Ha békét akarsz, készülj a háborúra” – idézte a latin mondást az államfő, miközben hangsúlyozta, hogy nem szabad háborúnak kitörnie Fehéroroszország területén.
Lukasenka üzenetet küldött Volodimir Zelenszkijnek, figyelmeztetve az ukrán elnököt: ne merjen hozzáérni "piszkos kezével egyetlen négyzetméternyi (fehérorosz) területhez" sem. Az orosz erők február 24-én Fehéroroszország területéről is benyomultak Ukrajna északi részére, ahonnan azonban tavasszal visszavonultak, és Minszk eddig nem vett részt az ukrajnai hadműveletekben.
(MTI)