A szakértő szerint az ukránok meglepték az oroszokat, jelentős az ukrán előrenyomulás

2022. szeptember 10. 09:05

„A meglepetés erejével magyarázható, hogy az orosz veszteségek magasabbak, mint az ukránoké” – mondta Tarjányi Péter.

2022. szeptember 10. 09:05
null

„Nem tudom megmondani sem azt, hogy mennyire rengeti meg az orosz erőket a két irányban végrehajtott ukrán ellentámadás, sem azt, hogy ez mire lesz elegendő. Aki azt mondja, hogy meg tudja jósolni, az hazudik” – mondta a harkivi régióban megkezdett meglepetésszerű ukrán ellentámadás kapcsán Tarjányi Péter a Hírklikknek. Az ukránok Herszonnál is előretőrnek, így a biztonságpolitikai szakértő rámutatott arra is, hogy az ukrán ellentámadás fontos jelzés arra, hogy egyidőben két területen képesek támadást végrehajtani.

Ellentámadásba lendültek az ukrán erők az északkeleti Harkiv régióban, ukrán közlések szerint legalább 30 települést felszabadítottak – olvasható cikkünkben. Megerősítette az ukrán sikerek tényét az Ukrajnába látogatott Antony Blinken amerikai külügyminiszter is.

Mi történik az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborúban?

„Kétfajta hadmozdulatot hajtanak végre az ukránok” – kezdte a válaszát egy magyarázattal a biztonságpolitikai szakértő. „Egy rejtett és egy nyílt hadmozdulatot. Nagyon szisztematikusan, hosszú távú rakétarendszerekkel támadtak munícióbázisokat, logisztikai célpontokat és közlekedési útvonalakat, közúti és vasúti hidakat Herszon térségében, elzárva az ott állomásozó 15-20 ezres orosz kontingenst a fő seregektől. Ez a nyílt támadás Herszon irányába indult, és nehezen halad” – mondta a Hírklikknek a szakértő.

Ugyanakkor Herszonban, ahol az oroszok számítottak a támadásra, az ukrán veszteség is komoly.”

Mennyire érinti mindez érzékenyen az oroszokat? – kérdezte a hírportál. Tarjányi szerint elsősorban azt fájdalmas eldönteniük – szemben azzal, amit kommunikálnak –, hogyan tudják megosztani az erőiket. „De közben fontos az a jelzés is, hogy az ukránok egy időben két területen is képesek támadást végrehajtani.”

Mik a következmények?

A biztonságpolitikai szakértő úgy véli, hogy az ellentámadás intenzitása messze nem akkora, amiből az következne, hogy a Krímből kiverik oroszokat, s felszabadítják a Donbasz fennmaradó hetven százalékát, „ugyanakkor az biztos, az ukránoknak most lehetőségük van bebizonyítani, hogy komplex össz-fegyvernemmel végrehajtott támadásra képes hadművelettel és kapacitással rendelkeznek”.

Ez el kell, hogy gondolkodtassa az orosz stratégákat, akik számára ez most egy újabb fiaskó. Eddig ugyanis az volt a háború menete, hogy ők, azaz az oroszok támadnak, ám most az ukránok lendültek támadásba. „Az azonban majd csak a következő két hétben derül ki, hogy az ukrán erőknek ez mire lesz ez elég” – mondta a Hírklikknek.

– válaszolta a hírportál kérdésére Tarjányi. Hozzátette, hogy aki azt állítja, tudja, az egész egyszerűen hazudik, hiszen egyelőre csak jósolni lehet a végkifejletet. 

Támogatások

Tarjányi kitért még egy fontos szempontra: „egy ilyen sikerrel Ukrajna be tudja bizonyítani a szövetségeseinek, hogy érdemes a támogatásra, mivel képes arra, hogy meglepje Oroszországot egy ilyen hadműveletsorral, illetve arra is, hogy 2023-ban eredményeket érhessen el, s akár legyőzze Oroszországot.” Ennek is vannak szintjei – mondta, hangsúlyozva:

Mindenesetre az Egyesült Államok újabb támogatást helyezett kilátásba Ukrajna számára. Antony Blinken külügyminiszter Volodimir Zelenszkijjel tárgyalva – az amerikai külügyminisztérium által közzétettek szerint – bejelentett egy újabb, 675 millió dolláros fegyverszállítmányt. Arról is beszélt, hogy „Ukrajnának további egymilliárd dollárt biztosítanak a hosszabb távra szóló, úgynevezett külföldi katonai finanszírozás keretében. Ezen túl további több mint 1 milliárd dollárt biztosít az amerikai fél az Ukrajnát támogató európai szövetségeseinek és partnereinek” – olvasható a Hírklikk cikkében.

Ez vajon mit jelent? – kérdezte a hírportál Tarjányi Pétert. Vajon ebből Magyarország – mint szomszédos ország – is részesül majd? 

A biztonságpolitikai szakértő szerint ez egy meglehetősen félreérthető megfogalmazás. „Ez ugyanis nem azt jelenti, hogy adnak pénzt, hanem azt, hogy a pénzből végrehajtandó fejlesztés erősíteni fogja nem csak Ukrajna, hanem az egész térség stabilitását is”. Mint magyarázta: „ez alatt azt kell érteni, hogy ha például a légtérben jobban detektáló és támadó légvédelmi rendszert kap Ukrajna, akkor az Magyarország számára is jó, mivel Oroszország nem tudna láthatatlanul műveletet indítani és végrehajtani.” 

Nyitókép: Metin Aktas / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

 

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
P2120
2022. szeptember 10. 12:58
Biztos vagyok benne hogy az oroszok nem számítottak erre! Ott annyira hülye mindenki, csak innen a fotelból tudtuk, hogy lesz majd ilyen próbálkozá, ismét meg is roppantják így az Orosz haderő gerincét, tuti, hogy kizavarják őket az elfoglalt területekről. Fejvesztve fognak menekülni
Paskai
2022. szeptember 10. 12:46
Jól összeugrasztották a Vörös Hadsereget...
mamarizsa
2022. szeptember 10. 12:26
Én megvárom a 2 fideszes kitartott félszerzet szagértését: Nógrádigyuribáét, meg az ufók altal abuzált spötliét...
lofejazagyban
2022. szeptember 10. 11:41
az oroszok kivonulnak Izjumból, ez mindenképpen siker Zelenszkijnek. Putyin helyében elzavarnék néhány faszt a seregből.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!