Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Timothy Snyder szerint Vlagyimir Putyin retorikája Hitlert idézi.

Timothy Snyder, a Yale Egyetem professzora úgy véli, hogy a most zajló háborúban az válik el, hogy egy zsarnoki rendszer képes-e kiterjeszteni a maga logikai és erkölcsi légüres terét. A Foreign Affairs lapba írt publicisztikájában azt írta a történész, hogy a jelenlegi helyzet ébresztő mindazoknak, akik magától értetődőnek vették a demokráciát, és alvajáróként tartottak az önkényuralom felé.
Úgy fogalmazott, Oroszország igyekszik felmorzsolni Ukrajnát és ha utóbbi győz, az megerősíti az önrendelkezés elvét, mehet tovább az európai integráció és a jóakaratú népek visszatérhetnek a globális problémák megoldásához.

Ha azonban az oroszok folytatják a fekete-tengeri blokádot, akkor tartós nemzetközi élelmiszerválság alakul ki, így szinte lehetetlen lesz megbirkózni olyan közös feladatokkal, mint a klímaváltozás”
– közölte a történész, majd azzal folytatta, a 21. század elvei forognak kockán.
Kijelentette, sok országban szorul vissza a demokrácia, „az ukránok meglepő bizonyságát adják a jogállami eszménybe vetett hitnek”. Véleménye szerint Vlagyimir Putyin retorikája „sokban Hitlert idézi, már-már a plágium szintjén”. Snyder úgy véli, az ukrán-orosz háborúban az válik el, hogy
Snyder szerint Zelenszkij ukrán elnök egy hős lett, ugyanis megmutatta az amerikaiaknak, amit azok már elfelejtettek, hogy tudniillik a demokráciáért érdemes meghalni is.
A HVG által szemlézett cikkben a történész arról is beszél, hogy Putyin bármikor bejelentheti a győzelmét, még akkor is, ha vesztett, így is hinni fognak neki az oroszok.
A propaganda mélyen, agresszívan és tudatosan hazug, mert ellenőrizni kívánja érzelmeket. Egyben pedig meg akarja akadályozni, hogy a társadalom képes legyen átlátni a dolgokat”
– közölte.
Cikkét azzal zárta, Európa számára alapvető, hogy az ukránok kerekedjenek felül, mert a mai orosz vezetés soha nem karolja fel a jogállam ügyét és Kijev sikere nyomán viszont friss szélhez jut a demokrácia.
Nyitókép: Mateusz Wlodarczyk / NurPhoto / NurPhoto via AFP