Óriási orosz kibertámadás érte Ukrajnát Kijev szerint
Az ukránok szerint Moszkva pánikot akar kelteni.
Az interjúban megnevezésre került a NATO jelenleg legfontosabb feladata is.
Szenes Zoltán volt vezérkari főnök, nyugalmazott vezérezredes interjút adott az Infostartnak. Az interjúban Szenes kijelentette, hogy a NATO első számú ellenfele nem Oroszország, hanem Kína. Azt is elmondta, hogy
Szenes mindenkit emlékeztetett, hogy a június 28-29-én Madridban megtartott NATO-csúcson számos döntés is született, többek között az is, hogy elfogadtak egy új stratégiai koncepciót, amiben tulajdonképpen „hidegháborús súlyt” kapott az elrettentés.
Hangsúlyozta, az elrettentés lényege az lenne, hogy hiteles legyen, tehát hogy az ellenfél komolyan vegye, ezt szolgálja például a korábban jelzett komoly haderőfejlesztés. A NATO mostani helyzetét illetően kifejtette, hogy ahogy a megalakulása óta, ma is az Egyesült Államoké a fő szerep. Szenes arra is felhívta a figyelmet, hogy
Nyitókép: MTI/EPA/EFE/ZIPI