Putyin: Az új brit miniszterelnök távol van a demokratikus vezetéstől

2022. szeptember 07. 12:37

Az orosz elnök kijelentette, „Moszkva szembeszáll a Nyugat próbálkozásával”.

2022. szeptember 07. 12:37
null

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, az orosz vezetés egy része Vlagyivosztokba utazott, hogy részt vegyen a Keleti Gazdasági Fórumon. Az eseményen Vlagyimir Putyin is megjelent, és beszédet is mondott.

Az Egyesült Királyság új miniszterelnökének, Liz Trusstnak megválasztását követően Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy szerinte a brit vezetők megválasztása közel sem demokratikus úton történik – idézte a Sky News értesüléseit az Index.

Putyin beszédében arra is kitért, hogy

országát lehetetlen elszigetelni Európától, annak ellenére, hogy Oroszország immár a világ legszankcionáltabb országa.

„Moszkva szembeszáll a Nyugat próbálkozásával”

Kijelentette, hogy Moszkva szembeszáll a Nyugat próbálkozásával, miszerint leszorítaná Oroszországot a globális színtérről, és inkább a közel-keleti és iráni piacok felé fordulna.

A fórumon az is elhangzott, hogy „a gazdaságra vonatkozó előrejelzések és értékelések most sokkal optimistábbak, mint a tavasz elején. A gazdasági helyzet általánosságban stabilizálódott”.

Nyitókép: SERGEI BOBYLYOV / SPUTNIK / AFP

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizálok
2022. szeptember 07. 17:28
Medvegyev a nőről: "inkompetens termonukleáris russzofób" :DDDDDDDDDDDD
szandrarabo
2022. szeptember 07. 16:45
Jah, demokráciáról oktat annak nagy szakértője és gyakorlója, Putyin. Hány másodperc is kellett ahhoz, hogy elvigyen egy csapat rohamrendőr egy fiatal nőt, mert felmutatott egy háborúellenes papírfecnit az egyik téren? Hány embert kínoztatok, mérgeztetek meg?
Töki
2022. szeptember 07. 13:52
Teljesmértékben igaza van Vlagyimirnek!
Láncfűrészes Attasé
2022. szeptember 07. 13:23
Tudjuk, egy csinovnyikja megmondta már valamelyik nap, a gulág még a szovjet verzióban is emberséges volt, mert igaz egyéniség lehettél, na de bezzeg a hanyatló nyugaton! Tucatjával ítélnek el embereket ma Oroszországban csak azért, mert kritizálják a neobolsevik államhatalmat. Tízezrével halnak meg az orosz fiatalok a fronton, de nem mondhatod, hogy háború van. A fideszbirkák meg tapsolnak ennek a vöröscsillagos orwelli szarnak, ami utoljára itt kb. az ötvenes években volt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!