Váratlanul Kijevbe érkezett a német diplomácia vezetője

2022. szeptember 10. 10:15

Annalena Baerbock, a német diplomácia vezetője, azért látogatott a fővárosba hogy megmutassa, Ukrajna számíthat Berlin támogatására.

2022. szeptember 10. 10:15
null

A közleményben idézték Baerbockot:

A berlini külügyi tárca vezetőjének ez a második látogatása Kijevben azóta, hogy Oroszország februárban megtámadta Ukrajnát.  A pénzügyi és katonai segély mellett Németország segíteni kíván Kijevnek az aknamentesítési műveletek végrehajtásában, valamint „fényt kíván deríteni az elkövetett háborús bűnökre, különösen szakértők, köztük egy ügyész kiküldésével” – derült ki a közleményéből.    

– figyelmeztetett a politikus. Hangoztatta, Németország ki fog állni az ukránok mellett, nemcsak azért, hogy megvédjék a békéhez és szabadsághoz való emberi jogukat, hanem azért is, hogy megvédjék az európai béke rendjét.    

Németországnak a háború kitörése után Moszkvával szemben tanúsított hosszú ideje tartó langyos magatartása, valamint Berlin kezdeti katonai támogatásának hiánya feldühítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kormányát. A helyzet azóta javult. Olaf Scholz német kancellár azt mondja, hogy országa „különleges felelősséget” akar vállalni Ukrajna tüzérségi és légvédelmi rendszerének megerősítésében.   

A kétoldalú kapcsolatokban most egy új, kevésbé feszült korszak látszik megnyílni, amit az új ukrán nagykövet közelgő berlini érkezése is mutat. Elődje, Andrij Melnyik hónapokon át hevesen támadta Németország Oroszországgal szembeni félénk hozzáállását.

(MTI)

Nyitókép: Christophe Gateau / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kombinátor
2022. szeptember 11. 18:00
Németország továbbra is támogatni fogja európa legkorruptabb, legrasszistább, legantiszemitább kormányát ... oszt ennyi
Tatulus
2022. szeptember 10. 17:02
A rendszer a következő: a nem létező háttérhatalmak elégedetlenek a meglévő hatalmi rendszerrel, a nekik dolgozó média erre addig ajnározza a háttérhatalom kedvenceit, amíg a tájékozatlan nép hatalomra nem segíti ezeket. Addig - látszólag- nincs is baj,amíg a gazdaság jól működik, a ballibbant média kézben tartja a hangulatot, a nép nem lázong, nem érdeklik az ideológiai és egyéb háttérküzdelmek. Aztán jön egy válság, pénzügyi, egészségügyi, mindegy, ahol határozott, épeszű intézkedésekkel kellene megelőzni, vagy leküzdeni a válságot! A kontra-szelektált, amúgy ostoba és vágy-vezérelt vezetés persze csak súlyosbítja a válságot. Mivel a liberális kontra-szelektált vezetés a kommunisták testvére, módszereik is azonosakká válnak. Amúgy hazugok,álságosok és teljességgel szava-hitetlenek. Sajnos a ballibes média erős támogatásban részesíti őket - egészen addig, míg a tények már nem tagadhatóak le. Akkor jöhet egy népi parasztforradalom, ami elsöpörheti ezt a féreg bandát! Hát nem sok reményt látok ehhez.
kbs_real
2022. szeptember 10. 15:17
"Németország segíteni kíván Kijevnek az aknamentesítési műveletek végrehajtásában" Felszedik a Fekete-tengerről azokat az aknákat, amelyeket az ukránok telepítettek? „fényt kíván deríteni az elkövetett háborús bűnökre" Ez pedig az ukránok számára nem ígéret, hanem fenyegetés.
formaegy
2022. szeptember 10. 14:18
Na ezért feltétlenül oda kellett utazni. Nem inkább a puccosseggű pöcsét akarod nyalogatni büdös Európagyilkos náci kurva?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!