Buszokkal szállították a világ vezetőit II. Erzsébet temetésén – kivéve Joe Bident

2022. szeptember 20. 17:31

Ő inkább „A bestia” becenevű elnöki járművével szelte át Londont.

2022. szeptember 20. 17:31
null

II. Erzsébet királynő gyászszertartására kétezer vendég volt hivatalos hétfőn, köztük több száz magas rangú tisztviselő, állam- és kormányfők, különösen a Nemzetközösség országaiból. A brit hatóságok arra kérték a világ vezetőit, hogy lehetőleg ne magánrepülőgéppel érkezzenek, illetve arra is figyelmeztettek, hogy helikoptereket sem használhatnak, és konvojaikról is le kell mondaniuk, helyette buszokkal szállítják majd őket a helyszínek között. A döntést azzal magyarázták, hogy az óriási érdeklődés miatt egyszerűen kevés a hely, és nem tudnák megoldani a logisztikát és biztosítást.

– idézte a Politico egy meg nem nevezett külföldi nagykövet felháborodását, akinek igaza is lett: az amerikai elnök „A bestia” becenevű különleges elnöki járművével szelte át Londont.

 

 

„Mintha a gyarmatosítás nem lett volna elég, az afrikai vezetőket bepakolják egy buszba a legfőbb gyarmatosító temetésére… eközben az Egyesült Államok elnöke megkapja az államfőnek járó első osztályú bánásmódot” – háborgott az egyik kommentelő, miután több olyan fénykép is megjelent, amelyen afrikai vezetők – köztük William Ruto frissen megválasztott kenyai elnök és Samia Suluhu Hassan tanzániai elnök – buszoztak együtt.

 

 

A Joe Bidennel való kivételezést a brit hatóságok biztonsági okokkal magyarázták. Állítólag az amerikai elnök csapata ragaszkodott ahhoz, hogy megszokott hat járműves konvojával közlekedjenek – amit engedélyeztek is az USA vezetőjének.

Nyitókép: MTI/AP/Manu Fernández

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2022. szeptember 21. 13:57
Nem merték másokkal utaztatni, mert amilyen hülye olyan dolgokat mondott volna, hogy azt inkább elkerülték. A puccosseggű feleségét az unokájának nézte volna, vagy jobb esetben egy utcai kurvának.
miazhogynagyonis
2022. szeptember 21. 13:22
BIDÉT A HOSSZÚ BUSZÚT IDEJÉRE + A TEMETÉS, ENNYI IDŐRE ZSEBTELEPPEL NEM TUDJÁK ELERESZTENI.
Trombitás Keresztély
2022. szeptember 21. 10:57
Bezzeg Katika Ryanair, airport shuttle, metró, majd emeletes busz.
patópál
2022. szeptember 21. 09:54
Senki sem várhatja el, hogy négerek között üljön a buszon! Hová vezetne ez?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!