Mégis megtartották az Europride-ot Belgrádban

2022. szeptember 18. 21:57

A rendőrség hatezer emberét vezényelte ki a rendezvény biztosítására.

2022. szeptember 18. 21:57
null

A nagyszabású nemzetközi melegfelvonulást korábban a rendőrség majd a bíróság is betiltotta Szerbiában, de ez akkora nemzetközi tiltakozást váltott ki – ami mellé a szerb miniszterelnök is odaállt –, hogy egy gyors kormánydöntés révén az utolsó pillanatban, ha rövidített útvonalon is, de engedélyezték a rendezvényt – számolt be az Euronews.

A portálon azt írják: a belgrádi EuroPride több szemponból is első alkalom: először tartják Belgrádban, sőt egész Szerbiában, továbbá Délkelet-Európában és a Nyugat-Balkánon is ez az első ilyen felvonulás.

Ellenfelvonulás Családi Séta néven

Több ezer résztvevő tiltakozásképpen összegyűlt az alkotmánybíróság épülete előtt, és aztán átvonult a városi stadionhoz, ahol éjszakába nyúló koncert zárta a napot.

A rendőrség hatezer emberét vezényelte ki a rendezvény biztosítására.

Nagyobb összetűzés nem volt, habár a konzervatívok ellenfelvonulást szerveztek Családi Séta néven, és mindenki biztosra vette, hogy mindkét menetben lesznek, akik nem állják meg verekedés nélkül.

Nyitókép: Képernyőkép

 

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2022. szeptember 22. 23:20
Az lett volna a csoda, ha a szerbekben egyszer meg lehet bízni. Állítsuk meg LMBTQ fertőt!
néhai Ch.Pilot
2022. szeptember 22. 23:11
Nándorfehérvár 1456-ban kitartott, 2022-ben elesett... :-(
Reszelő Aladár
2022. szeptember 20. 11:35
Szóval egy hibátlan jogállamban kintről fel lehet szólítani a végrehajtó hatalmat, hogy cselekedjen az igazságszolgáltatás döntésével szemben. Ha akarom értem, de mi van emiatt nem lehettek volna EU tagok?
pragmatika
2022. szeptember 19. 19:13
Meg voltam lepődve, hogy a Rácok megpróbálták betiltani. Ezek szerint a meglepődésem teljességgel indokolt volt. Hogy mégis engedélyezniük "KELL" az aberráltak felvonulását, az viszont egyáltalán nem lep meg. ilyen világot élünk na.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!