Putyin: A Nyugat ágyútölteléknek használja Ukrajnát

2022. augusztus 16. 12:12

Az orosz elnök a X. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencia részvevőihez intézett keddi beszédében tért ki a háborúra.

2022. augusztus 16. 12:12
null

Putyin az Egyesült Államokat, a NATO-t, a „kollektív Nyugatot” és a „nyugati globalista elitet” provokációk szervezésével és az európai biztonság összeomlasztásával vádolta meg. Álláspontja szerint a NATO keleti szárnyán a támadó erők csapásmérő képességének növelésével, a katonai infrastruktúra fejlesztésével és a rakétavédelem telepítésével nem erősíti, hanem épp ellenkezőleg, gyengíti a biztonságot. Kifogásolta, hogy a NATO nem vett tudomást a kölcsönös biztonság szavatolására vonatkozó tavaly decemberi orosz javaslatokról. 

Az orosz elnök szerint a nyugati országok katonai konfliktusok kirobbantásával akarják fenntartani „hegemóniájukat”. Az állította, hogy Oroszország „az Egyesült Nemzetek Alapokmányával teljes összhangban” indított „különleges hadműveletet” Ukrajnában. Azzal vádolta meg az Egyesült Államokat és „vazallusait”, hogy durván beleavatkoznak szuverén államok belügyeibe, provokációkat, puccsokat és polgárháborúkat szerveznek.

Fenyegetéssel, zsarolással és nyomásgyakorlással próbálják a független államokat arra kényszeríteni, hogy engedelmeskedjenek akaratuknak”

– mondta. 

A 2014-es ukrajnai hatalomváltást Putyin szintén a Nyugat rovására írta, mondván, hogy ennek célja egy ellen-Oroszország megteremtése volt.

Ukrajna népét ágyútölteléknek használják. (...) Szemet hunytak a neonáci ideológia terjesztése és a Donyec-medence lakosainak tömeges meggyilkolása felett, fegyverekkel, köztük nehézfegyverekkel látják el bőségesen a kijevi rezsimet”

– mondta az orosz államfő

Megítélése szerint a fegyverszállítás célja az ukrajnai konfliktus elnyújtása, és a Nyugat ugyanígy jár el a potenciális konfliktusok felszításával Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. Putyin arról is szólt, hogy szerinte a nyugati államok „NATO-szerű rendszert” akarnak létrehozni az ázsiai-csendes-óceáni térségben. Nancy Pelosi amerikai képviselőházi elnök tajvani látogatását „alaposan kitervelt provokációnak” minősítette.

(MTI)

Nyitókép: Mikhail Klimentyev / Sputnik / AFP

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Benedek Zsolt
2022. augusztus 16. 14:59
"Putyin: A Nyugat ágyútölteléknek használja Ukrajnát" Igen.
Jaznaju
2022. augusztus 16. 14:40
Csak értetlen félmosollyal, sajnálattal lehet nézni, amit a gyűlölettől fröcsögő hányadékszagú hozzászólásaitokban műveltek globalibsik! Kirohadt belőletek minden értelem, minden emberi érzés. A veszteteket érezve rombolni próbáltok mindent. Nem fog sikerülni. 4 x 2/3 és alakul a következő.
Magnólia
2022. augusztus 16. 13:46
Érdekes lenne elgondolkodni azon, hogy kiket is fognak betelepíteni a megüresedett Ukrajna területére? Kelleni fog majd a sok sok dolgos kéz, aki előtermeti a sok henye élelmét, jólétét, Vajon kik azok, akik semmibe veszik a nem hozzájuk tartozókat. Szeretném látni 15-20 év múlva ezt a világot, hogy alakították át a dollármilliárdosok.
teklapavle
2022. augusztus 16. 12:58
Nem kellett volna megtámadni Ukrajnát, nemde?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!