Pressman már az amerikaiaknak is irtó ciki volt: a lehetséges utódja mindent helyreállítana
„Az amerikai nép nevében bocsánatot kérek ezért a viselkedésért” – mondta Bryan E. Leib.
Sokat köszönhet neki a világ – főleg Európa, annak is a közepe és a keleti fele –, sokkal jobb hely lett azáltal, hogy Gorbacsov néhány évig a Szovjetunió vezetője volt.
A fél világ szörnyülködve és – hangosan vagy magában – kacarászva nézi, hogy a világ leghatalmasabb államának elnöke időnként félrebeszél, kezet fog a levegővel, megbotlik a saját lábában, eldől a biciklijével. S az emberek aggódnak, hogy Joe Biden tisztában van-e azzal, hogy éppen mit csinál, képes-e a kormányzásra, de mindenki azzal nyugtatja magát, hogy remélhetőleg az elnöki adminisztráció kézben tartja a dolgokat.
A múlt század 80-as éveiben a világ akkori másik nagyhatalmának, a Szovjetuniónak – egymás után – több vezetője még borzasztóbb állapotban volt,
Leonyid Brezsnyev a halála előtti években már nem nagyon volt ura önmagának, pedig nem is túl öregen halt meg, 76 éves volt 1982-ben. Őt követte a kommunista párt élén Jurij Andropov, de már betegen került hatalomra, 15 hónapot élt még. Csernyenkóról pedig – amikor időnként feltűnt a tévében – valóban nehéz volt eldönteni, hogy él-e vagy csak egy gép mozgatja a múmiáját. Kevéssel több mint egy év jutott neki az országa élén. Mindannyiunk szerencséjére.
Ezek után különösen döbbenetes és üdítő élmény volt, amikor 1985 márciusában arról számolt be a szovjet hírügynökség, hogy a Szovjet Kommunista Párt új főtitkára Mihail Gorbacsov lett, egy 54 éves, ereje teljében lévő férfi, aki ruganyosan, gyorsan járt, értelmesen beszélt, normális öltönyt húzott magára, úgy nézett ki, úgy viselkedett, ahogy egy világhatalom első emberének illik. Ráadásul a felesége, Raisza Gorbacsova is csinos, ápolt nő volt,
S rövidesen az is kiderült Gorbacsovról, hogy nem csupán külső megjelenésében hozott teljesen újat, hanem komoly tervekkel, elképzelésekkel rendelkezik arról, hogy ő bizony – ha törik, ha szakad –, megreformálja, átalakítja ezt a tohonya, életképtelen, döglődő, diktatórikus berendezkedésű, elviselhetetlen államot.
Már kevesen emlékeznek rá, de az első intézkedése hatalmas felzúdulást okozott, hiszen részleges alkoholtilalmat vezetett be, s nem csoda, hogy rengetegen tiltakoztak, hiszen abban az országban uralkodó viszonyokat jóformán csak részegen lehetett elviselni.
A további reformlépéseit azonban nagy bizalom övezte. Két orosz szót mindenki megtanult a következő egy-két évben, akárhol is élt, még azok is, akik nem követték nyomon a szovjetunióbeli fejleményeket, annyiszor elhangzott:
Kezdetben egyöntetű támogatás fogadta – a pártvezetésen belül, de a közvéleményben is – a gazdaság átalakítására tett lépéseit, a peresztrojkát, hiszen a józanul gondolkodók tisztában voltak vele,
Akkoriban mesélte az egyetemen egy, az ottani viszonyokat jól ismerő tanár, hogy feltűnt az orosz vezetők számára, hogy rengeteg csillár szakad le és okoz balesetet, s nem értették, ennek mi az oka. Majd kiderült, hogy a tervgazdaság követelményei alapján a lámpatestek esetében is összsúlyt határoztak meg, így abban voltak érdekeltek a csillárgyárak, hogy ezek minél nehezebbek legyenek. Ez az egy példa is jól jellemzi az ottani viszonyok tökéletes abszurditását.
A glasznoszty bevezetése ugyan messze nem jelentett nyugati értelemben vett szólás-, sajtó- és véleménynyilvánítási szabadságot, de fokozatosan megszűnt az újságok ellenőrzése, korábban elképzelhetetlen, kritikus hangvételű cikkek jelenhettek meg a lapokban, lehetett gyűléseket tartani, ellenzékieket (akkor másként gondolkodóknak hívták őket) engedtek szabadon.
Eközben Nyugat-Európában és az óceánon túl is
az angol miniszterelnök, Margaret Thatcher, a német kancellár, Helmut Kohl is és az amerikai elnök, Ronald Reagan is megkedvelte az elődjeinél sokkal nyitottabb, kulturáltabb, intelligensebb szovjet politikust. Reagan egyébként az 1986 októberében megtartott reykjaviki csúcstalálkozójukon csőbe húzta a tapasztalatlanabb kollégáját. Az USA elnöke a csillagháborús programjára utalva – finom fenyegetéseket is belengetve – meggyőzte Gorbacsovot, hogy a Szovjetunió hagyjon fel a hidegháborús politikájával, mert nem fogja győzni a fegyverkezési versenyt. Számos történész, politikai elemző szerint az USA ekkor kerekedett végérvényesen a Szovjetunió fölé.
Más fontos és előremutató diplomáciai lépéseket is tett. 1988-ban kivonták a szovjet csapatokat Afganisztánból, leszámoltak a Brezsnyev-doktrínával, azaz már nem tartották fenn maguknak a szovjetek a jogot, hogy beleavatkozzanak a kelet-közép-európai országok belügyeibe, nem akadályozta meg a berlini fal lebontását. Ha nincs Gorbacsov, akkor nagy valószínűséggel azokban az esztendőkben még nem történik meg a rendszerváltozás a szocialista országokban.
Ugyanakkor a Szovjetunió felbomlása is az ő nevéhez köthető, sorban váltak ki a tagállamok a kommunista országból (a most zajló orosz–ukrán háború is onnan eredeztethető). Azonban ez, továbbá, hogy az ország gazdaságát nem sikerült rendbe hoznia, a bukásához vezetett. 1991-ben augusztusában a keményvonalasok megpuccsolták, három napot házi őrizetben töltött, ahonnan ugyan kiszabadították, de ettől kezdve már bukott embernek számított,
Ezután Gorbacsov tett még néhány erőtlen kísérletet, hogy valamilyen formában visszakerüljön a hatalomba, de ezek elvetélt próbálkozások voltak csupán, a bukása törvényszerű volt.
A közéletből azonban nem vonult vissza, hiszen Nyugaton igazi politikai sztárnak számított, és nagyon élvezte az új szerepét. Szerepelt játék- és reklámfilmekben – számos karikatúrában tűnt fel a homlokán lévő jellegzetes tűzfolttal, amelyet nem szégyellt –, San Franciscó-i székhellyel létrehozta a Gorbacsov Alapítványt, tagságot létesített a Római Klubban és a Madridi Klubban is. Annak ellenére, hogy jó viszonyt ápolt a későbbi amerikai elnökökkel, nem fogadta el kritikátlanul az USA külpolitikáját, tiltakozott például Jugoszlávia bombázása ellen, nem értett egyet Irak megtámadásával sem.
Rengeteg külföldi díjat, kitüntetést kapott – köztük a Nobel-békedíjat és Grammy-díjat is –, a világ legtöbb országában, fővárosában szívesen fogadták államfők, miniszterelnökök, számos egyetemen tartott előadást, megbecsülés övezte szinte mindenütt.
Gorbacsov egy olyan felvilágosult kommunista volt, aki ugyan haláláig hitt abban, hogy a kapitalizmusnál jobb a megreformált, igazságos, sajátos demokráciával rendelkező szocializmus, de jól ismerte fel, hogy az emberek jóléte, országa gazdaságának fejlődése érdekében alapvető változásokat, reformokat kell bevezetni, még ha ezzel kicsit meg is előzte a korát. Messze nem volt hibátlan ember, sok mindenben tévedett, de a szándékai alapvetően tisztességesek voltak.
sokkal jobb hely lett azáltal, hogy Gorbacsov néhány évig a Szovjetunió vezetője volt.
Nyitókép: A felszólaló Mihail Gorbacsovot, aki a keleti blokk felszámolását megelőlegezve utolsóként állt a Szovjetunió élén (b), George BUSH egykori amerikai elnök hallgatja Berlinben 2009. október 31-én, a berlini fal lebontásának huszadik évfordulója alkalmából a Konrad Adenauer Alapítvány által rendezett ünnepségen. (MTI/EPA/TIM BRAKEMEIER)