Vucic: A béke és a stabilitás a legfontosabb Szerbia számára
Aleksandar Vucic a sajtótájékoztatón azt mondta, nehéz tárgyalásokra számít a Belgrád-Pristina párbeszéd keretében, ugyanis mint fogalmazott – „a felek szinte semmiben sem értenek egyet”. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy a tárgyalók megtesznek mindent a megoldás érdekében. „Remélem, elég bölcsek leszünk ahhoz, hogy megoldásra jussunk kompromisszum elérésével. A béke és a stabilitás a legfontosabb Szerbia számára” – fogalmazott Vucic, majd hozzátette:
szeretnék megerősíteni az együttműködésüket, és el akarják kerülni az eszkaláció vagy a konfliktus mindenfajta lehetőségét.
Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád továbbra is saját tartományának tartja a többségében albánok lakta déli területet. A két fél között 2013-ban kezdődtek meg a kapcsolat normalizálását célzó tárgyalások, de 2018-ban meg is szakadtak, mert Koszovó 100 százalékos vámot vezetett be a Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából érkező árukra. Az intézkedést később visszavonták. A kapcsolat rendezése mindkét fél számára azért is fontos, mert csak így tudják folytatni a megkezdett uniós integrációt.
(MTI)