Hamarosan megbukik Merz kancellár? Teljes fordulat jöhet Berlinben

Sorsdöntő hónapok jönnek a német politikában.

Az orosz elnök leszögezte, lehetetlen elzárni Oroszországot a világ többi részétől.

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn egy konferencián egyértelművé tette: lehetetlen elzárni Oroszországot a világ többi részétől. Továbbá azt is hangsúlyozta, hogy a nyugati országok által bevezetett szankciók nem fogják visszaforgatni az időt Oroszország fejlődésében.
„Nemcsak korlátozásokat, hanem a külföldi hi-tech termékekhez való hozzáférés majdnem teljes lezárását szándékosan használják országunk ellen” – mondta Putyin szerint a kormányzati szereplők előtt egy videokonferencián, számol be a TASS. Majd úgy folytatta: „Nyilvánvaló, hogy ezek a szankciók hatalmas kihívást jelentek országunknak, de nem fogjuk feladni, és nem lesznek zűrzavaros állapotok, ahogy azt egyes »jóakaróink« jósolják.

Putyin szerint Oroszországnak saját hazai technológiát és technológiai cégeket kell fejlesztenie. Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter pedig azt mondta, hogy az orosz technológiai szektor támogatása most elsődleges, de minden egyes rubel állami támogatáshoz legalább három rubel magánberuházásnak kell társulnia.
Nyitókép: Mikhail Klimentyev / SPUTNIK / AFP