Tucker Carlson visszatér Oroszországba, hogy interjút készítsen Lavrovval (VIDEÓ)
A Fox News egykori műsorvezetője Moszkvába ment.
Az orosz államfő kisebbik lányát azzal bízták meg, hogy próbáljon megoldásokat találni a nyugati import helyettesítésére.
Katyerina Tyihonova, leánykori nevén Jekatyerina Putyina a napokban lett annak a moszkvai testületnek az egyik vezetője, amely a nyugati importot próbálja helyettesíteni – írja az Infostart. Sajtóhírek szerint egyre nagyobb problémát jelent Oroszországban a nyugati embargó, az ukrajnai hadjárat megindítása miatt bevezetett büntető intézkedések miatt gyakorlatilag összeomlott a behozatal, ami helyenként áruhiányt is okoz.
Megjegyezték, a nyugati országok által kivetett embargók az importált alkatrészeket használó vállalatoknál okozták a legnagyobb gondot.
Vlagyimir Putyin soha nem volt hajlandó sem cáfolni, sem megerősíteni, hogy az 1968-ban, Drezdában született Katyerina Tyihonova a lánya lenne. Mindenesetre az Egyesült Államok ellene és a nála két évvel idősebb nővére, Marija Voroncova (Marija Putyina) ellen is tiltó rendelkezéseket hozott, válaszul Oroszország Ukrajna elleni inváziójára.
Címlapkép: MTI/AP/TASZSZ/Szergej Bobilev