A helyzet egyre súlyosabb: már stratégiai kulcshelyekről is a frontra küldik az ukránokat – a szakértők aggódni kezdtek
A légvédelem miatt aggódnak a szakértők.
Az indoklás szerint erre a közrend fenntartása, illetve a társadalmi-politikai stabilitás ellen irányuló veszélyek ellensúlyozása érdekében van szükség.
Az ukrán kormányerők ellenőrizte területekre történő toloncolással fenyegetik a máskéntgondolkodókat a kelet-ukrajnai megszállt térségek Oroszország által beiktatott hatóságai – derült ki a dél-ukrajnai Zaporizzsjában és Herszonban kibocsátott rendeletekből. Az indoklás szerint erre a közrend fenntartása, illetve a társadalmi-politikai stabilitás ellen irányuló veszélyek ellensúlyozása érdekében van szükség.
Szintén ilyen büntetésre számíthatnak a hatóságilag nem engedélyezett tüntetések résztvevői és a népszavazások, illetve az oktatás rendjének megzavarói.
Az orosz hadsereg február 24-én kezdődött hadművelete során kiterjedt térségeket vont ellenőrzése alá Ukrajna déli részén, ahol tüntetések törtek ki a megszálló hatalommal szemben, és több merényletet követtek el. A kijevi vezetés nemrég azt ígérte, hogy a nyugati fegyverekkel visszafoglalja Herszont és Melitopolt is.
(MTI)
Nyitóképen: Orosz katonák. Fotó: Pavel Lisitsyn / Sputnik / AFP