Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az orosz külügyminiszter szerint már ereszkedik az új vasfüggöny.

Az orosz külügyminisztérium vezetője kijelentette, hogy a Nyugat blokkolja az ukrajnai helyzetről objektív tájékoztatást nyújtó média munkáját – számol be a TASZSZ orosz hírügynökség.
„A magam részéről részletesen tájékoztattam partnereinket a Donbaszban az ukrajnai különleges katonai művelet menetéről. Érdekünkben áll, hogy a tények arról, hogy a kijevi rezsim képviselői hogyan viselkedtek és viselkednek Ukrajnában, a világ közvéleménye számára is hozzáférhetővé váljanak.

– mondta Szergej Lavrov orosz tárcavezető kedden a mongol külügyminiszterrel, Batmuhin Battsecseggel folytatott megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón.
Az orosz külügyminisztérium vezetője megjegyezte, hogy a Nyugat egyik legveszélyesebb megnyilvánulása az a hosszú távú tevékenység, amelynek célja, hogy Ukrajnát „nyíltan oroszgyűlölő, neonáci állammá, katonai fellegvárrá” változtassa, hogy veszélyt teremtsenek az Oroszországi Föderáció biztonságára.
Lavrov: Már ereszkedik az új vasfüggöny
Új hidegháborúról beszélt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Minszki látogatásán, miután a NATO Oroszországot minősítette a legsúlyosabb biztonsági fenyegetésnek. Bővebben!
Fotó: Russian Foreign Ministry / Sputnik via AFP