A New York-i Pride után lett majomhimlős Soros embere

2022. július 31. 13:03

Elmondása szerint több férfival is szexuális kapcsolatba került, de az egészségügyet hibáztatja.

2022. július 31. 13:03
null

Meglepő eset történt Amerikában. A Soros György féle Nyílt Társadalom Alapítványok egyik vezetője, Sebastian Köhn részt vett a New York-i Prideon, utána elbüszkélkedett, hogy hány férfival hált, majd megjelent rajta a majomhimlő. Jelenleg a férfi az amerikai kormányt/egészségügyet hibáztatja, mivel alacsony a tesztkapacitás a városban. Ja, közben meg a WHO kéri a meleg/biszex férfiakat, hogy csökkentsék a partnereik számát valamint egy hete globális vészhelyzetet hirdettek a betegség miatt.

Hogy is történt mindez?

A 39 éves, Brooklynban élő svéd férfi a New York-i  Pride rendezvény után több férfivel is közösült, majd nem sokkal ezután majomhimlőre utaló tüneteket észlelt magán – derül ki a Guardian cikkéből. „Amikor a New York Pride június 24-én elkezdődött, tisztában voltam vele, hogy a majomhimlő egyre növekvő probléma – különösen a meleg férfiak körében –, ahogyan azzal is, hogy a városban viszonylag alacsony a megbetegedések száma. Nem értettem, hogy a tesztelési kapacitás miért annyira rossz: akkoriban a város csupán napi tíz teszt feldolgozására volt képes” – panaszolta a lapnak Sebastian Köhn.

és hogy egy hét múlva jelentkeztek nála a tünetek, úgy mint: magas láz, izomfájdalom, hidegrázás és megduzzadt nyirokcsomók. Mint írja: először koronavírus-fertőzésre gyanakodott, de a házilag elvégzett tesztje negatív lett.

„Két nappal a tüneteim kezdete után a kiütések anorektális elváltozásokként kezdődtek:

Kezdetben szúró, viszkető érzés volt. […] azt mondták, hogy enyhe lefolyású lesz, hiszen teljesen egészséges vagyok, alapbetegségek nélkül. De fogalmam sem volt, milyen rossz lesz” – idézte fel a Soros-alapítvány osztályvezetője a tüneteket.

Nyitókép: The Guardian

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Chris75
2022. augusztus 01. 22:39
Hát ez azért Epic! :))) A sors azért nagy tréfamester, sőt mondhatni a legnagyobb troll. Ezeket a fartúró geciket pont a legjobb helyen bünteti :) Egy idevaló vicc : Faszi elmegy AIDS szűrésre -Ön homoszexuális? kérdi a doki -Igen -sajnos azt kell mondjam Ön HIV pozitív -De doktor úr, még olyan fiatal vagyok, nincs valami gyógymód? -Hát nézze, létezik egy új kísérleti gyógymód, még nem hozták nyilvánosságra, de szinte biztos a gyógyulás. A következőket kell tennie: tegyen ki 1 liter tejet 4 napra, a napsütésre, azután igya meg, egyen hozzá 5 romlott nyers tojást és fél kiló rothadt savanyú káposztát. Ezt csinálja 20 napon keresztül, és meggyógyul. Faszi hálálkodva elmegy, a nővérke odafordul a dokihoz: -De doki, miért csinálta ezt, miért nem mondta meg az igazat, hogy negatív lett a teszt? -Mert most legalább megtanulja a kisköcsög hogy mire való a segge!
ujujuj
2022. augusztus 01. 09:13
"Két nappal a tüneteim kezdete után a kiütések anorektális elváltozásokként kezdődtek:" na most legalább megtanulja, mire való a púzója.
Mátyás01
2022. augusztus 01. 05:27
Ennél undorítóbb cikket rég olvastam. Ha az volt a cél, hogy hányjak, akkor sikerült.
budapesti
2022. augusztus 01. 02:03
"fogalmam sem volt, milyen rossz lesz" #loveislove Vénusz imádói egy terméketlen, mérgező sivatagot imádnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!