Hogy ez mit jelent? Tulajdonképpen azt, hogy Netea elmélete szerint kétezer évvel ezelőtt megállt az idő, semmilyen lényeges változás nem történt azóta Európa genetikai térképén, ennek tulajdoníthatóan a mai románok, akiknek az ősei vélekedése szerint már ötvenezer éve a mai Románia területén éltek, nem hordoznak magukban ázsiai géneket. Pedig az idők során érkeztek hódító szándékú migránsok Ázsiából, többek között hunok, avarok, magyarok és bolgárok, de nem számít, mert az őslakossághoz képest a számuk elenyésző volt, és gyorsan asszimilálódtak. A kunok – akiknek személy- és településnevei máig megőrződtek a románság körében – és a magyarok egyaránt ázsiai génekkel érkeztek, de mindössze háromszáz év alatt beolvadtak az általuk leigázott népekbe anélkül, hogy lényeges befolyást gyakoroltak volna rájuk.
Húsz százalékban dák
Rátérve a román nép eredetére, Netea a következőket írja.
- a románok elődei azok a bevándorlók voltak, akik felváltották a Neander-völgyi embert Európában. Vagyis: a románok ősei ötvenezer éve Afrikából futottak be Közép-Európába, ahol természetesen összekeveredtek a „modern” emberrel, aki viszont gyengébbnek bizonyult, főként a különböző járványok, betegségek elleni küzdelemben
- a dákok, akik a bronzkorban jelentek meg a térségben, és indoeurópai nyelvet beszéltek, a románok genomjának csak a húsz százalékát adták, de szerepük van a román nyelv kialakulásában, amely a Duna északi és déli oldalán jött létre úgy, hogy összefonódott a rómaiak által beszélt latinnal.
- A Duna tehát nem képezett választóvonalat a románok népességtörténetében, inkább a gerince volt annak.
- Nem is annyira a hunok és a gótok terelték más irányba a történet fonalát, hiszen nem sok vizet zavartak – kivéve, hogy az őslakosok egy része a hegyek közé menekült előlük, másik része, a későbbi arománok lehúzódtak Görögországig –, hanem inkább az utólag beözönlő szlávok, akik mint az úthenger, Európa legrégebbi népét, a románokat is átszabták.
- A mai román nép végül Erdélyben, Olténiában, Nyugat-Munténiában és a Duna Munténiával határos déli részén alakult ki. Moldvát és Oláhország (Vlahia) keleti részét csak ezt követően, fokozatosan népesítette be.
A történelmi fejtegetések pontosságát maga a szerző sem garantálja, hiszen nincs történész végzettsége, de ami a genetikai indoklást illeti, Netea garantálja annak tűpontosságát, megkérdőjelezhetetlenségét.