Kim Dzsongun: A Koreai-félsziget a háború küszöbén áll

2022. július 29. 06:28

Észak-Korea készen áll arra, hogy mozgósítsa nukleáris erejét.

2022. július 29. 06:28
null

A koreai háború évfordulóján tartott rendezvényen a vezető hozzátette, hogy az ország „teljes mértékben készen áll bármilyen katonai konfrontációra” az Egyesült Államokkal − jelentette a KCNA állami hírügynökség.

A megjegyzés akkor hangzott el, amikor Észak-Korea valószínűleg épp hetedik nukleáris kísérletére készül. Az Egyesült Államok a múlt hónapban arra figyelmeztetett, hogy Phenjan bármikor végezhet ilyen kísérletet. Észak-Korea legutóbbi atomkísérlete 2017-ben volt. A feszültség azonban egyre nő a Koreai-félszigeten.

Kim Dzsongun szerint nem provokálnak a hadgyakorlatokkal 

Bár az 1950–53-as koreai háború fegyverszünettel ért véget, Észak-Korea azonban azt az Egyesült Államok elleni győzelemként könyveli el. A „győzelem napja” éves ünnepségein katonai felvonulásokat és tűzijátékot tartanak. 

Az esemény alkalmából mondott beszédében Kim Dzsongun azt mondta, hogy az Egyesült Államok nukleáris fenyegetései miatt

Észak-Koreának meg kell valósítania azt a „sürgős történelmi feladatot”, hogy megerősítse önvédelmét.

Hozzátette, hogy az Egyesült Államok félreérthetően provokációnak állította be Észak-Korea rendszeres hadgyakorlatait. Az elnök kitért azokra a hírekre is, amelyek szerint Dél-Korea fel akarja éleszteni azt a tervet, hogy az észak-koreai nukleáris fenyegetés ellen megelőző csapásokat hajtana végre egy közelgő támadás esetén. 

Ha arra lenne szükség, megsemmisítenék Dél-Koreát

Az úgynevezett „Kill Chain” stratégia, amelyet Dél-Korea először egy évtizeddel ezelőtt dolgozott ki, megelőző csapásokat irányoz elő Phenjan rakétái és esetleg a felső vezetés ellen.

Egyes elemzők arra figyelmeztettek, hogy ez a stratégia komoly kockázatokat hordoz magában, és fegyverkezési versenyt gerjeszthet. A győzelem napi ünnepségen Kim Dzsongun azt mondta, hogy a dél-koreai elnök, Yoon Suk-yeol kormányát és hadseregét „megsemmisítenék”, ha megelőző csapásokat hajtana végre.

Nyitókép: MTI/EPA/KCNA

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
files32
2022. július 29. 07:46
Lassan a ruszkik IS ízlelgethetik az Észak-kolerai életszínvonalat.
konfucius
2022. július 29. 07:03
Kedves Dzsongun, nekünk csak jó, ha ti csatáztok, mert akkor Amerikának kevesebb pénze marad Ukrajnát finanszírozni, tehát itt a szomszédban hamarabb vége lenne a balhénak. De azért tanulhatnál Orbántól némi stratégiai nyugalmat. A pénzedet az országod felemelésére fordítsd inkább szerintem.
feketeviraag
2022. július 29. 06:53
Na még ez is! Mintha nem lenne elég pattanásig feszült helyzet a világon már így is! Kedves és kedvetlen döntéshozók! Mi élni szeretnénk!!!
NiewiederGyurcsány
2022. július 29. 06:49
Undorító némber! Jó, hogy végre eltünsz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!