Erre a születésnapi ajándékra senki sem számított: a németek óriási többsége elzavarná a Merz-kabinetet

Egyéves az CDU-CSU-SPD-koalíció! Mutatjuk a berlini kormány mérlegét.

Az elnök azt üzente az abortuszpárti tüntetőknek, hogy tiltakozzanak és továbbra is nyilvánítsanak véleményt.

Az amerikai elnök vasárnap beszélt arról, hogy kérésére a hivatala már vizsgálja annak a lehetőségét, van-e hatásköre az abortusszal kapcsolatos közegészségügyi vészhelyzet kihirdetésére, miután a konzervatív többségű Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte az abortuszt országszerte legalizáló Roe kontra Wade döntést – számolt be a 444. A portál szerint Joe Bident biciklizés közben állították meg a riporterek Delawareban, miután
Biden azt mondta az újságíróknak, hogy jogszabályba akarta iktatni az abortuszhoz való jogot, valamint a Fehér Ház előtt tüntetőknek is üzent:

Nyitókép: Nicholas Kamm / AFP