A lengyel posta szóvivőjének közlése szerint az erről szóló megállapodást augusztusban fogják aláírni a lengyel hadsereghez tartozó, 2016-ban létrehozott területvédelmi erőkkel (WOT). A postai szolgálat vezetőségi tanácsa által kiadott utasítás szerint a munkavállalóknak
meg kell ismerkedniük a fegyverhasználat biztonsági szabályaival és alapvető lövészkészségeket kell szerezniük a tanfolyam során.
A WOT szóvivője a Dziennik Gazeta Polska lengyel napilapnak nyilatkozva közölte, hogy a kiképzés célja növelni Lengyelország védelmi készültségét. A lengyel postának mintegy hetvenezer alkalmazottja van. Az első kiképzési tanfolyamra egyelőre ezer helyszínt jelöltek ki. A részvétel önkéntes. A kiképzést elvégzők egyébként jó eséllyel jelentkezhetnek a WOT egyesületeibe. Mint ismert,