Csercseszov: Örülök, hogy revánsot vettünk

2022. július 28. 06:35

„A Slovan indult jobb helyzetből, de tudtam, hogy remek csapatot irányítok, amely képes fordítani” – hangoztatta az orosz tréner.

2022. július 28. 06:35
null

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző annak nem tulajdonít nagy jelentőséget, hogy az 1992-es, 4-1-es vereségért éppen 4-1-es győzelemmel vágott vissza a Ferencváros a  pozsonyi Slovannak, de annak örül, hogy sikerült revánsot venni a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.

A nézők talán a múltban élnek. Az, ami akkor történt, már történelem, ez pedig a XXI. század.

Mi a jelenre és a mai meccsre koncentráltunk. Annak természetesen azért örülök, hogy revánsot vettünk” – mondta az MTI kérdésére az orosz szakember, aki arról is beszélt, hogy még nincs itt az ideje az ünneplésnek, mert ez csak egy fontos lépés volt a BL-csoportkör felé.    

Arra a felvetésre, hogy magyar csapat a legrangosabb európai kupasorozatban még sosem jutott tovább hazai vereséget követően, úgy reagált, hogy ezt nem tudta, de jobb is így, mert ez csak még egy pszichológiai probléma lett volna.

A siker receptje

„Megfelelő felkészülés és elemzés kellett ahhoz, hogy fordítsunk, illetve hogy a játékosok mindent végrehajtsanak, amit megbeszéltünk. A Slovan indult jobb helyzetből, de tudtam, hogy remek csapatot irányítok, amely képes fordítani. Nagyrészt az zajlott a pályán amit mi akartunk” – adta meg a siker titkát Csercseszov, aki személyes sikeréről nem akart beszélni, mondván nem lehet külön választani mit jelent a csapatnak, a szurkolóknak, vagy neki, mert ezt együtt érték el.

A tréner elárulta, az első meccs után egyenként beszélt a játékosaival, a vezetést megszerző Boli esetében például mondta neki, hogy ne aggódjon, a visszavágón gólt fog szerezni.    

A következő kör kapcsán annyit mondott Csercseszov, hogy a Ferencváros megfigyelője jelen volt Zürichben, ahol végül a Qarabag jutott tovább, de először még nem az azeri bajnokra, hanem Puskás Akadémiára készül a csapata.

(MTI)

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Buxis
2022. július 28. 12:10
Szép (bár a zászlóban egy kis vörös csillag is megpihent). Sajnos rányomták az Újpestre ezt a koloncot.
Fer70
2022. július 28. 09:29
Szép volt fiúk!!! :-)
Leskelődő
2022. július 28. 09:23
Hajrá Fradi!
olajfa1
2022. július 28. 09:06
Gratulálok a FRADI-nak! Szép volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!