„Vlagyimir Putyin hidegvérrel zsarolni próbálja a világot a gázzal, az élelmiszerrel, és akadnak hasznos idióták, akik engednének neki, ám ezt nem szabad, mert akkor újra beveti a trükköt”, olvasható a bécsi lap vezető írásában, amit a HVG szemlézett.
A vezércikk szerint az elnök igyekszik hiányt előidézni, illetve az égbe felnyomni az árakat, ami máris rengeteg szenvedést okoz, ám őt ez a legkevésbé sem érdekli.
Holttesteken gázol át, hogy elérje célját.
Gátlástalanul kihasználja, hogy Oroszország a világ legnagyobb gabonaexportőre, Ukrajna pedig idáig az ötödik volt”, írja a lap.
„Nem engedi ki a búzát, kukoricát a dél-ukrán kikötőkből, közben viszont a trolljai azt szajkózzák, hogy az afrikai és ázsiai éhínségért a szankciók a felelősek. A mind tragikusabb helyzet következményei kézenfekvőek: kemény megmozdulások várhatóak a harmadik világban, amint az Sri Lankán történt, ahol a tömegek megrohamozták az elnöki palotát, miután az idegenforgalom a járvány miatt csődbe jutott, majd az ukrán válság miatt felszöktek az élelmiszerárak”.