Biden ökölpacsizott a szaúdi koronaherceggel, majd jelezte neki, hogy személyes felelősség terheli a Hasogdzsi-gyilkosság miatt

2022. július 16. 16:39

Mohamed bin Szalmán szerint azonban őt nem terheli személyes felelősség.

2022. július 16. 16:39
null

Ökölpacsival köszönt az amerikai elnök annak a Mohamed bin Szalmán szaúdi koronahercegnek, aki felelős Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki újságíró megöléséért – számol be a 444.hu.

Ismert: az oknyomozó újságírót  2018-ban Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán ölte meg egy halálbrigád brutális módon. Az amerikai hírszerzés szerint a kivégzést maga Mohamed bin Szalmán rendelhette meg.

Az amerikai elnök a tárgyalás után elmondta, hogy szóba kerültek a 4 évvel ezelőtt történtek, de emellett „egy sor jó megbeszélést” is folytatott a szaúdi vezetéssel. Többek közt megállapodtak abban, hogy az OPEC+ tagállamok emelik az olajkitermelés mennyiségét, illetve, hogy együttműködnek az 5G-s és 6G-s kommunikációs hálózatok kiépítése és a kiberbiztonsági területén is.

Biden elmondása szerint a trónörökös visszautasított minden felelősségeta Hasogdzsi-gyilkossággal kapcsolatban.

Lényegében azt mondta, hogy személyesen nem terheli felelősség. Jeleztem neki, hogy szerintem viszont igen” – mondta. 

Videó az ökölpacsiról: 

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fatman
2022. július 18. 12:34
Gondoltam, h ez lesz... a hülye fasznak beintettek az arabok, ma már plusz 10 dollárban van az olaj... Hülye jenkik...
BBrutus
2022. július 16. 21:26
Biden megjegyzése sokat segít a Szaudi- Orosz- Kínai kapcsolatok erősödésében. Végre egy amerikai elnök, aki nem csak a saját hazájára gondol.
fatman
2022. július 16. 20:44
Igazi diplomata... Biztos nagyon sikeres találkozó lesz
tgely
2022. július 16. 20:11
Nem oly rég láttam Biden parancsára Afganisztánból felszálló repülőgépekről lezuhanó menekülőket. Ja, nem az deep fake volt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!