Ázsia a világ termelési központjává válik

Az ázsiai országok az elmúlt évtizedekben a külföldi beruházások és kereskedelmi kapcsolatok egyre vonzóbb célpontjaivá váltak. Ez a növekedés számos tényezőnek köszönhető, így többek között a technológia és a szállítás fejlődésének, a kereskedelem és beruházások liberalizálásának, valamint az ennek következtében fejlődésnek induló nagy ázsiai termelési és fogyasztói piacoknak. Meglátása szerint mindez hogyan hatott a nemzetközi beruházásvédelmi és kereskedelmi vitarendezésekre, amelyek akár ázsiai országokhoz, akár ázsiai vállalkozásokhoz is kapcsolódhatnak?

A külföldi beruházások megszerzése érdekében az 1980-as és a 2000-es évek között Ázsia-szerte megsokszorozódott a kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények száma. Például az 1990-es években több, mint 360 olyan kétoldalú beruházásvédelmi egyezményt írtak alá, amelyben ázsiai és csendes-óceáni országok is szerepeltek, míg a 2000-es években pedig ez a szám 240 volt. Ez kétségtelenül azt támasztja alá, hogy

Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy 2010 után drámai csökkenésnek indult az újonnan kötött kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények száma. Ennek magyarázataként általában két okot említenek. Egyfelől a beruházásvédelmi vitarendezéssel szemben világszerte megfogalmazott kritikákat. Másfelől pedig számos ázsiai ország, így például Japán és Kína saját maga is jelentős tőkeexportőrként jelent meg a világgazdaságban.

Ennek eredményeként jelenleg egy olyan jelenségnek lehetünk tanúi, amit én egyfajta „piaci konszolidációnak” nevezek. Ennek során az ázsiai országok a kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények helyett egyre inkább egy multilaterális megközelítést fogadnak el. Ezt tükrözi például az ázsiai és csendes-óceáni országok magukba foglaló 2018-ban elfogadott „Comprehensive and Progressive Agreement for Trans-Pacific Partnership” (CPTPP) vagy a 2020-ban elfogadott „Regional Comprehensive Economic Partnership” (RCEP). Úgy vélem, hogy

Milyen előnyöket kínálnak ezek a többoldalú mechanizmusok a bilaterális egyezményekhez képest például a vitarendezés tekintetében?

Tapasztalat híján pontosan még nem tudjuk, milyen előnyökkel járnak. A beruházásvédelmi vitarendezéssel szembeni kritikák új megoldások kidolgozására késztették az államokat. Például a vitarendezési mechanizmus olyannyira ellentmondásos volt a RCEP egyezménytervezet tárgyalása során, hogy a kérdést végül ki is hagyták az egyezményből. A felmerülő beruházásvédelmi vitákat államközi vitarendezés keretében rendezik, amely a diplomáciai védelem régi intézményére nyúlik vissza. Ebben a rendszerben azonban a beruházó vállalatnak nehéz kiszámítania, hogy sérelem esetén a honos állama fellép-e a javára, és megindítja az eljárást, figyelemmel a versengő prioritások, valamint az eljárással járó adminisztratív terhek és költségek politikai valóságára is.

Az egyik lényeges különbség a nyugati, kontinentális és angolszász, vagyis „common law”, valamint az ázsiai jogi hagyományok között, hogy ez utóbbi egy harmóniára törekvő társadalmi kultúrát tükröz. Ennek megfelelően az eljárási szabályokat és az igazságszolgáltatás küldetését az egyezség elérésének célja hatja át. Véleménye szerint hogyan lehet összeegyeztetni ezt az attitűdöt a nemzetközi beruházásvédelmi és kereskedelmi választottbíróságok azon, alapvetően nyugati megközelítésével, amelyek a perindítást és pereskedést alapvető jognak tekintik? Milyen feszültségek lehetnek a nemzetközi választottbíróságok és az ázsiai bíróságok felfogása között?

Valóban, az ázsiai kultúrában úgy tartják, hogy a szerződés aláírása egy kölcsönös előnyökön nyugvó és folyamatosan fejlődő kapcsolat kezdetét jelenti, nem pedig pusztán jogok és kötelezettségek deklarációját. A saját tapasztalataim szerint az üzleti élet szereplői, illetve a jogi képviselőik, legyen szó ázsiaiakról vagy nem ázsiaiakról egyre inkább a vitáik mielőbbi rendezére törekednek. Az eljárás megindítása önmagában nem cél, hanem inkább egyfajta befolyást vagy eszközt jelent, amellyel párhuzamosan a felek folyamatosan az egyezségről tárgyalnak. Ehhez hasonlóan, bár a különböző joghatóságok esetében eltérők a tapasztalataim, a vitarendező bíróságok egyre inkább megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy a felek között megkönnyítsék az egyezség létrehozását.

A nemzetközi beruházásvédelmi rendszert az utóbbi évtizedben számos kritika érte, mivel sok esetben az üzleti érdekeket részesíti előnyben az államok közérdekvédelmi szabályozásának rovására. Hogyan látják az ázsiai országok ezeket a kritikákat, és milyen tapasztalataik vannak ezen a téren?

Ázsiát sem kímélte a beruházásvédelmi választottbíróságok elleni felzúdulás. India, Indonézia és Ausztrália például kifejezetten jelezték ellenvetésüket e vitarendezési mechanizmussal szemben. Ennél is érdekesebb azonban az a törekvés, amely a választottbírósági vitarendezés gyengeségeit és káros hatásait törekszik enyhíteni.

Emellett a beruházásvédelmi rendszer reformja során fellebbviteli fórum bevezetését fontolgatják. Néhány állam olyan bíróságokat hozott létre, amelyek a beruházásvédelmi választottbíróságok alternatívájaként működnek. Szingapúr például kulcsfontosságú szerepet játszott a „Singapore Convention on Mediation”, vagyis a közvetítésről szóló szingapúri egyezmény sikeres megkötésében. Úgy vélem, az egyezmény jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a közvetítés iránti bizalom világszerte megerősödjék.

A Szingapúri Nemzetközi Kereskedelmi Bíróság (Singapore International Commercial Court, SICC) 2015-ben kezdte meg működését, fórumot kínálva kereskedelmi és beruházásvédelmi vitarendezések számára. Ez elmozdulást jelezhet a hagyományos nyugati orientációt követő választottbírósági központoktól, mint amilyen például a Stockholmi Kereskedelmi Kamara (SCC), a párizsi Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) vagy a londoni Nemzetközi Választottbíróság (LCIA). Miben látja a szingapúri fórum jelentőségét?

A szingapúri bírói fórum zseniálisan igyekszik ötvözni a választottbíráskodás legjobb aspektusait, így például az eljárás rugalmasságát, bizalmasságát vagy a felek jelentős autonómiáját a hagyományos peres eljárások legelőnyösebb tulajdonságaival, így különösen a határidők könnyebb betarthatóságával, a többféle szerződés fölötti nagyobb ellenőrzési lehetőséggel vagy a fellebbviteli eljárás igénybevételének lehetőségével. Mindez pedig kiegészül azzal, hogy olyan angol nyelvű városban állnak rendelkezésre a legjobb nemzetközi bírók, ahol számos multinacionális vállalat és nemzetközi ügyvédi iroda is működik. Ugyanakkor a szingapúri fórum jelenleg még azzal a kihívással néz szembe, hogy ítéleteit nehezebb végrehajtani, mint más választottbírósági fórumok döntéseit. Ugyanakkor amint előrelépést ér el a végrehajtás terén, úgy véleményem szerinem az üzleti körökben egyre elfogadottabbá válik, különösen az ázsiai feleket érintő szerződések esetében.

Egy másik ambiciózus kezdeményezés a kínai „Egy Övezet Egy Út”, vagyis Belt and Road Initiative (BRI), amelynek célja a régmúltra visszatekintő „Selyemút” újbóli felfedezése. Hogyan látja ezt a törekvést?

Az „Egy Övezet Egy Út” program mentén elhelyezkedő fejlődő országok esetében önmagában a szóban forgó befektetett összeg jelentős infrastrukturális fejlődést kell, hogy eredményezzen.

mint például a Kínai Nemzetközi Kereskedelmi Bíróság (China International Commercial Court; CICC) felállítása. Érdeklődéssel várjuk, hogy vajon a piac milyen mértékben fogja kikötni és igénybe venni ezt az új kínai bírói fórumot ehhez az új selyemúthoz kapcsoló jogvitákban. Az „Egy Övezet Egy Út” program a kínai beruházások exportjának növekedését is jelenti, és éppen ezért nem kell meglepődni azon, ha a kínai beruházó vállalatok által megindított jogviták számának növekedését észleljük. Ez legalább felhívja a nemzetközi közösség és a nemzetközi üzleti élet figyelmét a kínai üzleti kultúra megértésének és értékelésének szükségességére nemcsak a vitarendezés, hanem a vitamegelőzés terén is.

Úgy tűnik, hogy Ázsiát egyre szorosabban összefűződő gazdasági kapcsolatok és egyre nagyobb gazdasági növekedés jellemzi. Ön szerint hogyan profitálhat ebből egy olyan közép-európai ország, mint Magyarország?

Véleményem szerint a közép-európai országok – köztük Magyarország – hasznot húzhatnak Ázsia felemelkedéséből,

és így ki tudják egészíteni az ázsiai ellátási láncokat, amelyek kétségkívül a világ termelési központjává válnak. Éppen ezért, ahogy az ellátási láncok kilábalnak a világjárványból különösen időszerű a különféle kereskedelmi testületek és szövetségek közötti erősebb interakció, amely képes feltárni a szinergiákat. Az erősebb kapcsolatok kiépítése azonban nem feltétlenül feltételez fizikai értelemben vett utazásokat, hanem megvalósítható az online platformok és mobilalkalmazások ügyes alkalmazása révén is, amelyekkel a potenciális ázsiai piacokhoz lehet kapcsolódni.

Borítókép: Zhao Zishuo / XINHUA / Xinhua via AFP