Miért hagyták ott az oroszok a Kígyó-szigetet?

Folytatódik biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész szerzőnk, Somkuti Bálint Háború, közelről cikksorozata az ukrajnai háború legfontosabb, legérdekesebb aspektusairól és tanulságairól. 

***

Most kavarja vagy nem kavarja?

Elkerülhetetlenül Fülig Jimmy Piszkos Fredről szóló gondolatai jutottak eszembe, amint értesültem a Kígyó-szigeti hírről. Biztos vagyok benne, hogy a bejelentés – a február 24-eihez hasonlóan – mindenkit váratlanul ért. Az orosz állami hírügynökség, a TASZSZ honlapján közzétett négy perces videóban ugyanis

„Az orosz fegyveres erők helyőrségének a Kígyó-szigetről történt kivonásával bebizonyítottuk a világ közvéleményének, hogy nem az Orosz Föderáció gátolja az ENSZ erőfeszítését, hogy humanitárius folyosót hozzon létre a mezőgazdasági termékek Ukrajna területéről történő elszállítására” – áll a csütörtökön az orosz védelmi minisztérium szóvivője, Igor Konasenkov altábornagy által bejelentett tájékoztatóban, amely a TASZSZ honlapjára 11:10-kor került fel.

„Június 30-án a jóakarat jeleként, feladataik teljesítése után az Orosz Föderáció kivonta fegyveres erőinek a Kígyó-szigeten állomásozó helyőrségét. Döntésünk csattanós válasz Kijev vádjaira, hogy a közelgő élelmiszerválság árnyékában azzal vádolja Oroszországot, hogy a Fekete-tenger északnyugati részének teljes orosz ellenőrzése miatt lehetetlen a gabonaexport” – mondta a vezérőrnagy. „Most az ukrán félen a sor, amely nyilatkozatai ellenére még mindig nem tisztította meg a Fekete-tenger partjait az általa lerakott tengeri aknáktól, beleértve a kikötői vizeket is” – tette hozzá Konasenkov.

amikor a megadásra felszólító ultimátumot a védők keresetlen szavakban utasították vissza. A legközelebbi orosz tengeri bázistól, Szevasztopoltól 271 kilométerre, de az ukrán szárazföltől csak 35 kilométernyire elhelyezkedő szigetnek elsősorban felderítési és hírszerzési szempontból volt jelentősége, és egészen ma délelőttig úgy tűnt, a többszöri ukrán támadás ellenére az oroszok képesek megtartani a szigetet.

A hírek szerint az ukrán fegyveres erők az átadott HIMARS/MLRS rakéta sorozatvetőkkel az elsők között támadták a kicsiny földdarabot. Hogy a támadásnak van-e köze a döntéshez azt nem tudni, de elkerülhetetlenül Homérosz Iliásza jut az ember eszébe: óvakodj a görögöktől még ha ajándékot hoznak is!

Ilyen hamar lehetetlen megállapítani, mi áll a döntés mögött: katonai szükségszerűség vagy egy diplomáciai fogás, a sokat emlegetett orosz eszkaláció – deeszkaláció.

Mindkettőnek meg van a maga esélye.

ahogy azt Japán is megtapasztalhatta a II. világháborúban, a Guadalcanal szigetéért vívott küzdelmek során. Lehet, hogy az oroszok maguk húzták ki a fejüket a csapdából, amibe dugták, vagy az ukránok kényszerítették őket erre.

Annak is megvan az esélye, hogy ez semmi több, mint egy üzenet a világ közvéleménye felé: nem Oroszországon múlik 400 millió ember élelmiszerellátása. Simán benne van a pakliban, hogy az amúgy is nehezen működő ukrán közlekedési rendszert akarják túlterhelni a gabonaszállítmányokkal. Elég kis ár lenne a totális szárazföldi győzelemhez vezető úton egy ekkorka földdarab feladása az ukrán utánpótlás ellehetetlenítésére, amit utána aztán a béketárgyalásokon gond nélkül vissza tudnak szerezni.

Ne felejtsük el az: oroszok nemzeti sportja a sakk, és ez a hátrafele nyilazó őseink színlelt megfutamodásához hasonló, minimális katonai kockázattal járó tett

Náluk ugyanis, minden mindennel összefügg, és minden lépés a következőnek ágyaz meg. Ez az átfogó megközelítés viszont sajnos nem mondható el a Nyugatról, amely nyilvánvalóan a közelgő orosz összeomlást fogja belelátni a lépésbe, és várhatóan újabb elhamarkodott lépést tesz reakcióként. 

Vajon van összefüggés a döntés időzítése, és a jelenleg is zajló madridi NATO-csúcs között? Gondolom a kedves olvasók is sejtik: ez csak költői kérdés volt.