Tudta? Tizennégy gyermekét egyedül nevelő férfi inspirálta az apák napját

Paár Ádám írása

Nyitóképen: a 14 gyermekét egyedül fölnevelő William Jackson Smart, akinek lánya kezdeményezte az apák napja megünneplését

Még mindig sokan azt hiszik, hogy az apák napja (amelyet hagyományosan június harmadik vasárnapján ünnepelnek, azaz idén június 18-án) egy mondvacsinált ünnepnap, és létét csak az indokolja, hogy az anyák napjának legyen egy párja. Az előítélet szerint ez egy modern ünnep. Valójában évezredes előzményekre tekinthet vissza, és mai formájában több mint százéves, az anyák napjához hasonlóan. Az alábbi írásban bemutatjuk az apák napja kialakulásának amerikai történetét.

Az anyák napja és apák napja régebbi ünnepek, mint gondolnánk. Az anyák megünneplését megtalálhatjuk az ókorban, az apákat pedig a keresztény Európában hagyományosan Jézus nevelőapja, Szent József napján, március 19-én köszöntötték. Abban, hogy a két ünnep az Egyesült Államokban afféle nemzeti ünneppé vált, két nőnek volt szerepe. A nők részvétele kiemelkedő volt a 19. századi társadalmi reformer mozgalmakban. Akár az abolicionista (rabszolga-felszabadító), akár az alkoholellenes, vagy a vallási ébredési mozgalmakat tekintjük, az amerikai nők mindenütt első sorban küzdöttek – tollal és szóval. Bár szövetségi szinten nem volt választójoguk 1920-ig (de legelőször amerikai területen, Wyomingban adták meg a női választójogot 1869-ben), abban senki nem akadályozta meg őket, hogy újságírók, írók, szónokok legyenek, és kiálljanak a jó ügyek mellett. 

Harriet Beecher-Stowe

Helen Hunt Jackson az indiánok védelmére kelt A becstelenség évszázada című dokumentumregényével (egy-egy példányát megküldte az összes kongresszusi képviselőnek és szenátornak), valamint a Ramona című regényével, amelyet joggal neveztek az indián Tamás bátya kunyhójának. Mások pedig a századvégi farmerpopulista mozgalomban léptek föl, mint Anna LaPorte Diggs, Frances Willard, Mary Elizabeth Lease vagy az egyetlen indián populista újságírónő, Susette La Flesche, eredeti nevén Fényes Szem. Ők valamennyien követelték a női választójogot, a munkás, a farmer, a mezőgazdasági vándormunkás, a munkanélküli, a szegény csavargó megbecsülését, a gyermekmunka eltörlését, a progresszív adózást, a vasút-, távíró- és telefontársaságok állami felügyeletét, a nyolcórás munkanapot – egyszóval a társadalom és gazdaság átfogó reformját a szegényebbek érdekében. 

Nem túlzás azt mondani, hogy az amerikai reformer mozgalmak történetét a nők írták, annyian vettek részt bennük. A nők kimagasló közéleti aktivitását tekintve korántsem véletlen, hogy az anyák és apák napja is egy-egy nő tevékenységének köszönhetően terjedt el széles körben. Mindkét ünnepnap az 1910-es években vált elfogadottá. A századforduló amerikai közélete kedvezett az anyák és apák napjának. Ez az időszak „progresszív kor” néven vonult be a történelembe. Újságírók leplezték le a trösztök nagy csalásait, a városi hatóságok korrupcióját, és követelték a reformokat a szegények, munkások részére. A társadalom nyomása elől a politika sem térhetett ki, minden civil kezdeményezés áttörte a közélet falát. 

Az amerikai polgárháború idején volt egy katona, akinek szülőföldje, Arkansas állam csatlakozott a Konföderációhoz, ő mégis az Unió kék egyenruhájában harcolt a Konföderáció ellen. William Jackson Smartnak hívták. Smart két házasságából összesen 14 gyermek született.

Az ember azt mondaná, hogy ilyen család csak a mesében létezik: tizenhárom fiú mellett egyetlen lány nevelkedett, akit Sonorának hívtak. Sonora hétesztendős volt (íme, még egy mesebeli szám!), amikor apja elköltözött nyugatra, Washington államba (nem összekeverendő Washington D.C. fővárossal).

Ugyanakkor egy másik nő 1864-ben született Virginiában. Az állam a Délhez csatlakozott, csakhogy az állam nyugati részén a lakosság többsége lojális maradt az Unióhoz: 1863-ban ez a terület Nyugat-Virginia néven kivált, s önálló állammá alakult. Virginia testvérküzdelmet élt át a nagyobb testvérháborúban. A virginiai férjek, apák és fiúk egy része a lázadók szürke egyenruháját, a másik részük az unionista kék uniformist húzta magára. Az asszonyok a két oldalon bőven hullatták a könnyeiket. Egyik oldalon a férjek, apák és fiúk készek voltak meghalni a Konföderációért, a másik oldalon Lincoln és az Unió ügyéért. Itt élt Ann Jarvis, aki igyekezett összetartani a megosztott Virginia lakosságát. Mozgalmat szervezett annak érdekében,

Ann Jarvis lánya, Anna Maria Jarvis arra gondolt, hogy megörökíti édesanyja emlékét. 1908-ban hálaadó ünnepséget rendezett édesanyja és minden édesanya emlékére. Ebből az eseményből nőtt ki az országos mozgalom, amely javasolta, hogy az év egy napját jelöljék ki, mint az anyák napját. Anna Maria Jarvis támogatója, Elmer Burkett nebraskai szenátor előterjesztett egy törvényjavaslatot az anyák napjáról.

Nem véletlen, hogy éppen Nebraskából érkezett az ügy pártfogója. A középnyugati állam laboratóriuma volt a társadalmi reformer mozgalmaknak, amelyeket összefoglalóan populista mozgalomnak neveztek. Ekkor még a populizmuson mindenki azt értette, amit a szó jelent: népbarátságot, a nép ügyének képviseletét. A munkások, farmerek, agrárproletárok mellett a nők is azon csoportba tartoztak, akikről úgy gondolták, hogy kevesebbet tudnak kivenni a nemzet kosarából, mint ami feladatuk, munkájuk révén megilleti őket, különösen az anyák. 1914. május 9-én Woodrow Wilson minden év második vasárnapját nyilvánította az anyák napjává. Mint köztudott, Magyarországon a hó első vasárnapja az anyák napja.

A távoli Washington államban élő Sonora hallott Javis kezdeményezéséről, és ezen felbuzdulva

1910-ben kérvénnyel fordult a washingtoni Spokane hatóságaihoz és lelkipásztoraihoz, amelyben kérte támogatásukat egy rendezvényhez, amelynek keretében megemlékezhetnek az élő és elhunyt édesapákról. Eredetileg június 5-én, apja születésnapján szerette volna tartani a rendezvényt, ám a helyi lelkipásztorok nem lettek készen időben a munkálatokkal, ezért tolódott az június harmadik vasárnapjára. Ma világszerte a legtöbb országban ezen a napon tartják az apák napját. 

Hogy-hogy nem, ismét egy nebraskai politikus karolta föl az ügyet: William Jennings Bryan szenátor, többszörös demokrata párti elnökjelölt. Bryan neve hallatán illik bizonyos körökben csak a daytoni majomperre emlékezni, ahol az evolúcióval megvádolt tanárral szemben Tennessee államot védte.

Ennél az ügynél, s a benne játszott szerepénél (amely egyébként Bryan vallásos fundamentalizmusa mellett a „létért folyó harcot” mitizáló szociáldarwinizmus iránti mély elutasításából fakadt) sokkal fontosabb, hogy keményen ostorozta a nagytőkét, és kiállt a kisemberek mellett. Ő még valódi populista volt, aki nem kreálta a népet ügyes kommunikációs hókuszpókusszal, hanem a hús-vér népet igyekezett képviselni. Bryan, aki Wilson kormányában külügyminiszter lett, elvi alapon támogatta Sonora kezdeményezését. Így az 1910-es években az apák napja is országos ünneppé vált, majd elterjedt lassan a világban. Sajnos Bryan és Wilson között idővel a viszony megromlott a háborúba való beavatkozás kérdése miatt, így előbbi fogta a kalapját, és távozott. Vele az apák napja pártfogója. 

Az 1960-as években a republikánus Walt Horan, Washington állam 5. kerületének képviselője vezetésével mozgalom alakult azzal a céllal,

1966-ban a demokrata párti Lyndon B. Johnson volt az első elnök, aki nyilvánosan köszöntötte az apákat. Végül 1972-ben Richard Nixon emelte az apák napját a hivatalos amerikai ünnepnapok sorába. Ahogyan az Egyesült Államokban, Magyarországon az apák napját június harmadik vasárnapján tartják.