Szanyi szerint az USA és Oroszország háborúzik Ukrajnában

2022. május 02. 15:57

Nem ért egyet azzal amit az ukránokról a Munkáspárt mondott, de azért a választási együttműködést fenntartaná velük.

2022. május 02. 15:57

Szanyi Tibor, a Munkáspárttal választási együttműködésben áprilisban elinduló Igen Szolidaritás! Mozgalom (ISZOMM) elnöke nyilatkozott a 168 Órának. Arról, hogy május 1-én a Munkáspárt hagyományos városligeti majális helyett a Honvédelmi Minisztérium előtt tiltakozott Ukrajna háborús szerepe és a NATO ellen, úgy fogalmazott, neki és pártjának ennél „árnyaltabb a véleménye”.

Mint ismert, a Munkáspárt demonstrációján elhangzott, Ukrajnában „fasiszta állam épül" oda segítséget küldeni pedig „képmutatás." A megtámadott ország elnökét, Volodimir Zelenszkijt Thürmer a minisztérium épülete előtti beszédében pedig arra szólította föl, „fejezze be hadműveleteit".

Nem ilyen egyszerűen hangzott el ez, sokkal árnyaltabb volt" 

– kommentálta a tegnapi tüntetést Szanyi, aki sem személyesen, sem a pártja más tagja révén nem képviseltette magát az eseményen. Hozzátette, „az általam látott tudósítások szerint nem mondott olyat Thürmer, hogy Ukrajna hibás lenne.” Hangsúlyozta azt is, a kérdésben nekik és a Munkáspártnak más az álláspontjuk, az ISZOMM Szanyi szerint például a háború „jóval összetettebb képlet", mint hogy egyik ország megtámadta a másikat, és szerinte azért, hogy az Oroszország és Egyesült Államok közötti „nagyhatalmi játszmából” Európa ki tudjon törni, az önálló európai védelmi politika megerősítését támogatnák inkább, de Szanyi Tibor elfogadja, hogy a Munkáspártnak ebben más a véleménye.

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fatman
2022. május 02. 21:59
Még ez hülye alkesz is látja ezt...
kivancsijani
2022. május 02. 21:22
Azért tették ki minden ballib formációból, mert a sok piától őszinteségi rohamokkal küzd.
simonvitéz
2022. május 02. 21:16
No, a Kapitány kikerült a fosodratu ballib irányzatbol, most már két feles közt egy-egy értelmes gondolata is támadhat.
vemiko
2022. május 02. 20:42
bármit is gondolok Thürmer és Szanyi által képviselt világnézetről... abban biztosan kiemelkednek a "régi balos" ellenzék soraiból, h nem köpönyeg forgatók és így sokkal hitelesebbek azok számára, akik különben egyetértenek a mondandójukkal...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!