Oroszország és Kína megtartotta első közös hadgyakorlatát az ukrajnai invázió óta

2022. május 24. 14:16

A Sky News szerint a közös hadgyakorlat a két ország között fennálló erős kapcsolatok jele.

2022. május 24. 14:16
null

Oroszország és Kína megtartotta első közös hadgyakorlatát a Kreml ukrajnai inváziója óta – számolt be a Sky News. Egy magas rangú amerikai tisztviselő azt mondta a lapnak, hogy

a kormány nyomon követte az északkelet-ázsiai hadgyakorlatot, miközben Joe Biden elnök Tokióban Ausztrália, India és Japán vezetőivel találkozott.

A névtelenül nyilatkozó tisztviselő azt mondta, hogy a két ország bombázókat küldött a Japán-tenger fölé, és a repülőgépek továbbmentek dél felé a Kelet-kínai-tenger felé. Dél-koreai tisztviselők azóta megerősítették, hogy két kínai katonai repülőgép és négy orosz harci repülőgép lépett be a légvédelmi azonosító zónába.

A lap szerint a közös hadgyakorlat a Kína és Oroszország között fennálló erős kapcsolatok jele az ukrajnai háború közepette. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter elmondta, hogy a Kreml célja a Kínával való kapcsolatok továbbfejlesztése, most, hogy a Nyugat „diktátori pozíciót” foglalt el az ukrajnai háború közepette.

Fotó: STRINGER / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
europész
2022. május 24. 23:12
Már építem a kert végében a túlélő bunkert a családnak.Addig mire a háború elkezdődik jó lesz borospincének.
Zolotarjov
2022. május 24. 22:25
https://youtube.com/shorts/b5WlaPkyV0I?feature=share
roughneck
2022. május 24. 20:22
Kemeny figyelmeztetes Amerikanak es NATO-nak!
szandrarabo
2022. május 24. 18:55
Nagyon hiányzott ez, tényleg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!