Szankciós listán az olaj: Magyarország újra elérte, amit szeretett volna
Zökkenőmentesen mehet továbbra is az export.
A beteg egy antwerpeni fesztiválról utazott vissza Prágába, hazatérése után jelentkeztek nála a tünetek.
Kedden regisztrálták az első majomhimlővel fertőzött beteget, aki egy május eleji antwerpeni fesztiválról utazott vissza Prágába, és csak hazatérése után jelentkeztek rajta a betegség tünetei – jelentették be cseh tisztségviselők a nap folyamán.
A Belgiumból hazatérő nőt a cseh főváros központi katonai kórházban kezelik – erősítette meg Pavel Dlouhy, a Cseh Infektológus Társaság (SIL) vezetője.
A cseh nemzeti közegészségügyi intézet (SZU) közleménye szerint három csehországi személyt teszteltek majomhimlő-fertőzéssel, és egyikük tesztje valóban pozitív lett, bár a vizsgálat végleges eredményére jövő hétig még várni kell. A két másik személy negatív teszteredményét is tovább vizsgálják.
A szlovén egészségügyi hatóságok szintén kedden jelentették be Ljubljanában, hogy regisztrálták az első fertőzést az országban.
ezért nem kellett kórházba szállítani a vizsgálat után - hangsúlyozta Mario Fafangel, a szlovéniai fertőzőbetegségek központjának vezetője keddi sajtótájékoztatóján.
A betegség megjelenése azért keltett világszerte aggodalmat, mert a majomhimlő-fertőzés, amely elsősorban szoros testi kontaktussal vagy nemi úton terjed, eddig jobbára csak Nyugat- és Közép-Afrikában fordult elő, és csak nagyon ritkán terjedt át más térségekre.
Ennek ellenére az elmúlt napokban több európai államban is bejelentették, hogy majomhimlővel fertőzött beteget vagy a fertőzésre utaló jeleket találtak az ország területén.
A brit egészségbiztonsági hivatal (UKHSA) kedden arról tájékoztatott, hogy további 14 új esetet regisztráltak Angliában, amellyel május 7. óta összesen 70-re emelkedett az azonosított esetek száma.
Skócia hétfőn számolt be az első megerősített majomhimlő-fertőzésről, ugyanakkor Wales-ben és Észak-Írországban egyelőre még nem találtak fertőzöttet.
Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter egy keddi sajtótájékoztatón hangsúlyozta: legalább 21 napos karantént javasol a majomhimlővel fertőzött betegeknek,
A francia állami egészségügyi hatóság (HAS) kedden célzott oltási kampány elindítását javasolta a majomhimlő-fertőzéssel szemben. A HAS ajánlása szerint a fertőzött beteg magas kockázatú, közvetlen kontaktjait feketehimlő elleni vakcinával kell beoltani.
A majomhimlő betegség elnevezése arra utal, hogy a vírusos fertőzést elsőként afrikai majmokban mutatták ki.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) eddig mintegy 250 esetet regisztrált 16 országban, ugyanakkor a WHO vezetése úgy véli:
A Közép- és Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben is ritka vírust Európában először 2018-ban, az Egyesült Királyságban azonosították. A tünetek közé a jellegzetes kiütések mellett a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartozik. Az ember és ember között nehezen terjedő betegségnek nincs ellenszere, az eredetileg feketehimlő ellen készült vakcinák mindazonáltal magas fokú védelmet nyújtanak ellene.
(MTI)
Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay