Lengyelország és a balti államok szeretnék, ha a NATO megerősítené jelenlétét a területükön

2022. április 29. 15:29

A NATO jelenlétének megerősítését jelenleg infrastrukturális akadályok nehezítik.

2022. április 29. 15:29
null

Észtország, Lettország, Litvánia és Lengyelország külügyminiszterei pénteki rigai találkozójukon azt kérték a NATO-tól, hogy erősítse meg jelenlétét országaik területén.

Edgars Rinkevics lett külügyminiszter azzal érvelt, hogy a térség biztonsági helyzetének megváltozása megköveteli a NATO védelmi politikájának átalakítását. A tárcavezető elmondta: állandó NATO-jelenlétet szeretnének a balti országokban és Lengyelországban, hogy ellenállhassanak Oroszország és Fehéroroszország bármiféle szándékának, és megvédhessék területüket. Erre vonatkozó kérelmüket a NATO következő, madridi csúcstalálkozóján nyújtják be – tette hozzá.

Rinkevics Eva-Maria Liimets észt, Gabrielius Landsbergis litván, valamint Zbigniew Rau lengyel külügyminiszterrel tanácskozott az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás folytatásának és fokozásának szükségességéről. A három balti állam eddig 600 millió euró értékű katonai segélyt küldött Ukrajnának, egyebek között légvédelmi rakétákat, páncéltörőket és egyéb lőszereket.

Artis Pabriks lett védelmi miniszter nemrég bejelentette, hogy keresik, hol létesíthetne újabb katonai támaszpontot a NATO, ha elfogadják az észak-atlanti szövetség jelenlétének megerősítését. Jelenleg egy 1500 katonából álló különleges NATO-zászlóalj állomásozik Lettország legnagyobb katonai támaszpontján, a fővárostól, Rigától északra. Az egységet nemrég 750 dán katonával bővítették.

A NATO jelenlétének megerősítését jelenleg infrastrukturális akadályok nehezítik. Pabriks rámutatott, hogy egy második állandó támaszpont létrehozása hosszas folyamat lenne.

(MTI)

Nyitókép: STR / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tintapaca
2022. április 29. 19:48
Lengyelország bejelentette igényét a történelmi "birtokainak" védelmére, ezzel kimondta az USA-val korábban már egyeztetett álláspontját a második világháború után Ukrajna javára elcsatolt területeire vonatkozó igényét. Ezzel gyakorlatilag megjelent Ukrajna felosztásának igénye a politikában. A kérdés, hogy gazdái mikor találják Zelenszkijt a továbbiakban a megegyezés akadályának, főleg, hogy a lengyelek bejelentkeztek Nyugat-Ukrajna birtokba vevőinek?
pitypang1125
2022. április 29. 18:59
Ökrök, NATO tagállamot eddig sem támadt a russzki, nem is áll szándékában. Ellenben szépen lefegyverezitek saját magatokat azzal hogy a hadianyagjaitokat elkülditek a darálóba.
Dicsértessék
2022. április 29. 18:21
Még több külföldi katonát, plíz, plíz. Beszóltunk a ruszkiknak és most tele a pelus.
Ólat a trolloknak
2022. április 29. 17:34
Nyitott kapukat rugdaltok amúgy, megszámolni se tudjátok, annyian lesznek nemsokára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!