Putyin: Aki repüléstilalmi zónát alkalmaz Ukrajna felett, hadviselő féllé válik

2022. március 05. 15:27

Az orosz elnök szerint már a nyugati országok által Oroszország ellen hozott szankciók is „nagyon közel állnak egy háborús deklarációhoz”.

2022. március 05. 15:27
null

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton kijelentette, hogy Oroszország hadviselő félként tekintene azokra az országokra, amelyek részt vennének az Ukrajna fölötti repüléstilalmi zóna kialakításában és fenntartásában.

A február 24. óta orosz támadás alatt álló Ukrajna szeretné elérni, hogy a Nyugat létesítsen repüléstilalmi zónát, a NATO azonban – mint Jens Stoltenberg főtitkár pénteken is megerősítette – ezt a kérést egyelőre elutasítja. Az Aeroflot orosz állami légitársaság alkalmazottaival televíziókamerák előtt beszélgetve Putyin azt mondta: a nyugati országok által Oroszország ellen hozott szankciók is „nagyon közel állnak egy háborús deklarációhoz”.    

Az elnök megismételte, hogy Moszkvának meg kell védenie az oroszokat Kelet-Ukrajnában, Ukrajnát meg kell fosztani fegyvereitől és „nácimentessé” kell tenni, továbbá el kell érni azt is, hogy státusza katonailag semleges legyen.

(MTI)

Nyitókép: MTI/AP/Szputnyik/Alekszej Nyikolszkij

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
huttentotta
2022. március 05. 21:55
A NATO-ról és jogról mit sem tudó, ostoba és felelőtlen, a NATO-t sértégető, erőszakosan követelőző, háborús uszító Zelenszkij kezdi erősíteni Putyin narratíváját, hogy nácik ellen harcolnak. Most már az európai vezetők is kezdik látni, hogy ennek semmi sem drága, nagyon kell vigyézniuk vele, mert ez lángba szeretné borítani egész Európát és a világot. Csak hogy magát mentse.
huttentotta
2022. március 05. 21:45
"ezt a kérést egyelőre elutasítja" Nem egyelőre, hanem elutasítja. Az MTI honnan vette át ezt a hírt? Ki szeretné azt, hogy ez megváltozzon és kitörjön a harmadik világháború?
kafabatka
2022. március 05. 21:23
Kezd magabiztossá és kiegyensúlyozottá válni. Így nem csak USA és csatlósai,de a hétköznapi ember is megdől. Kopp,kopp!" Az infláció vagyok! "
Akitlosz
2022. március 05. 18:56
Budapestnek meg kell védenie a magyarokat nyugat-Ukrajnában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!